MOW – Kerüld a büdös teheneket!

mow2A Mow egy könnyed parti kártyajáték, amiben az a célod, hogy a lehető legkevesebb büdös tehenet tereld be a karámodba. Hogy mennyire szaglik egy ilyen jószág? Azt a kártyán látható legyek száma határozza meg. A játék több körből áll, és az veszít, akinek előbb gyűlik össze száz, vagy annál több legye.

A játék kezdetekor minden játékos kap öt kártyát a kezébe, a maradék lesz a húzó pakli. A kártyákon számok vannak feltüntetve nulla és tizenhat között. Ezekből a kártyákból kell csordát építeni úgy, hogy a játékosok szépen sorban, a lerakott kártyá(k)nál nagyobb, vagy kisebb számértékű lapot tesznek le a sor egyik végére. Nem muszáj „szomszédos” számnak lennie, azaz egy 7-es mellé nem kell 6-ost (vagy 8-ast) rakni, csak az a fontos, hogy a számsornak sorrendhelyesnek kell lennie, azaz nem lehet beszúrni kártyát a sorba (persze van kivétel is, de erről picit később).

mow3A kezdő játékos – akinek a legfrissebb az emléke egy igazi tehén látványáról – lerak egy kártyát, majd a maradék pakliból húz egy új kártyát, hogy mindig öt lap legyen a kezében (hihetetlen, hogy hányszor el tudjuk felejteni a húzást). A következő játékos lerak a lap mellé egy nagyobbat, vagy kisebbet, húz, majd jön a következő játékos, és így tovább. Aki nem tud lapot lerakni, azé a csorda; összeszedi a lerakott kártyákat, és maga mellé teszi őket (ekkor még nem kell legyeket számolni)! Illetve, taktikai megfontolásból be lehet terelni egy csordát a karámba, például ha nem túl bűzös a helyzet…
Amikor már nincs több kártya a húzó pakliban, akkor az épp’ aktuális csorda lesz az utolsó. Miután ezt is beterelte valaki, akkor jöhet a legyek megszámlálása, és összesítése egy papírlapon (a játékhoz adtak papírt és ceruzát is – a Mow Big Box esetében).

mow4Vannak speciális tehenek is. Például van a tolakodós fajta, aki két már lerakott lap közé befurakszik, de csak akkor, ha van még közte (szám)hely, azaz egy 6-os és 8-as közé bemehet, de 6 és 7 közé már nem, mert nincs neki helye. De van olyan is, aki másik tehénre lép fel, netán nem kell helyette húzni lapot, és innentől már csak négy lapból játszhatunk.

Még annyit, hogy két paklit kapunk, a zöld betűs hátlapú MOW csomagot 2-5 játékos esetében használjuk. Amennyiben ennél többen vagyunk, akkor keverjük bele a sárga paklit is (persze kevesebb játékosnál is bele lehet keverni, csak úgy gyorsan meglesz a 100 légy. Azaz játsszátok 200-ig!!! 🙂 )
A játékban van egy beépített kiegészítő kellék is, amit használjatok bátran. Ez egy fényérzékelő és egy hangszóró, ami ha bekapcsol, tehénbőgést hallat! Pompás aláfestő hangot biztosít miközben játékostársunk betereli a marhákat a karámba és nincs is annál jobb, mint nézni a szomszédos asztalnál ülőket, akik a hang forrását keresik!

Nagyon jó kis könnyed és vicces társasági játék, nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek!