Forbidden desert, a homok rabjai

Kis csapatotok egy ősi sivatagi város felfedezésére indul, hogy kiássa a homok alól azzal a legendás repülő géppel együtt, amit a nap ereje hajt. Pillanatokkal a leszállás előtt váratlanul homokviharba kerül a helikopter, amivel utaztok, és lezuhan. Szállítójármű nélkül a végtelen sivatagban az egyetlen esélyetek a túlélésre, ha minél hamarabb kiássátok a legendás gép alkatrészeit és újraépítve elmenekültök a vihar és a kiszáradás elől. Azonban, ha a csapat bármely tagja kidől a szomjúságtól, vagy a vihar túlságosan erőssé válik, az egész csapat veszít, és ti is a Tiltott Sivatag állandó kincseivé váltok.

A Forbidden Desert során különböző felfedezők szerepébe bújhatunk. Mindenkinek van egy speciális képessége, amely nagyon hasznos a játék folyamán. Hogy kinek a bőrébe bújhatunk bele? Lehetünk régészek, hegymászók, felfedezők, meteorológusok, navigátorok, vagy vízhordók.

A játék könnyen tanulható, ámbár a nagy kihívást jelentő társasok közé tartozik. Könnyen tanulható, hiszen egy dolgunk van, összeszedni az ősi repülőgép alkatrészeit, és megtalálni a felszállópályát. Nem is bonyolult módon, hiszen minden játékos 4 akciót végezhet el saját körében, aztán felhúz annyi vihar kártyát, amilyen erősségű a vihar.
Nézzük is mit tehetünk. Mozoghatunk minden irányban, kivéve átlósan, illetve olyan terültre sem léphetünk, ahol 2 vagy több rétegnyi homok van.
– Homok eltakarítása. Egy akcióért cserébe egy betemetett területet felszabadíthatunk egy adagnyi homok alól.
– Kiásás. Egy fel nem fedezett területet felfordítunk.
– Alkatrész felvétele. Ha megtaláltunk egy alkatrészt a gépből, azt egy akcióért tudjuk felvenni.
– Vizet, vagy felszerelést is tudunk átadni a társunknak, ha ugyanazon a területen állunk, ez viszont ingyenes.

forbidden_desert_01

Az ősi romok felfedezése során különleges helyszíneket is találhatunk. 3 oázist fedezhetünk fel, amiből az egyik délibáb, megkeserítve vizet kutató hőseink amúgy sem könnyű életét. A másik két oázisban vízzel teli kutat találhatunk, amivel kulacsinkat feltöltve tovább kutakodhatunk.
Más helyszíneken régi értékes felszerelési tárgyakat találhatunk, amelyek segítik az életünket. Ezeket egyszer felhasználva például megvédhetjük magunkat a tűző napsütéstől.
Az általunk oly nagyon keresett alkatrészeket nem olyan egyszerű megtalálni. Ehhez 2 helyszínt kell megkeresnünk, amelyek vízszintesen és függőlegesen behatárolják az egyik alkatrész helyét. Ha felfedeztük mind a két helyszínt, tegyük fel a megfelelő koordinátára, innentől szabadon felvehető.
Három alagutat is találhatunk, amik azon kívül, hogy segítik a mozgást, megvédenek a tűző naptól.
Végül utoljára, de nem utolsósorban a felfedezhetjük a felszállópályát is, ahonnan elmenekülhetünk a vihar és a nap elől.
A legnagyobb kihívás a játék folyamán a homokvihar. Ez a játéktér közepén helyezkedik el a játék legelején. A játéktér 5×5 zónából áll, ebből 24 felfedezhető terület, az utolsó pedig a vihar közepe.

A homokvihart kártyák irányítják, minden játékos köre végén húzzunk kezdetben kettőt, aztán ahogyan a vihar erősödik, egyre többet. A homokvihar a kártyák által mutatott módon mozog, de soha nem mozog le a játéktérről. Amely területeken áthalad, oda lerak egy adag homok. Nyilván ha többször keresztez egy területet, több homokkal szórja be azt. Itt előfordulhat az, hogy betemet egy játékost, így ő a homok fogságába kerül, csak kiásni tudja magát.

forbidden_desert_02

A homokviharral együtt számolni kell a perzselő nappal is. Ilyenkor egy vizet le kell vonnunk a kulacsunkban lévő készletből. Ha elfogyott, szomjan haltunk, és a csapat veszített. A homokvihar néha felerősödik, ilyenkor a homokvihar jelzőt egy fokkal felfelé mozgatjuk. Bizonyos erősségnél már plusz kártyákat kell húzni minden játékos köre végén.
Összefoglalva, akkor nyerjük meg a játékot, ha megtaláljuk az összes alkatrészt, a felszállópályát, és elmenekülünk a vihar elől. Akkor bukunk el, ha valakinek elfogy a vize, és szomjan hal, vagy elfogy a homokjelző, ami azt szimbolizálja, hogy eltemette a csapatot a vihar, illetve a vihar olyan erősségű lesz, hogy megakadályozza a felszállását.
A Forbidden Desert egy nagyon jó hangulatú játék, ahol összefogva komolyan küzdeni kell a csapatnak a túlélésért. Nem könnyű a játék, viszont aki szereti a kihívásokat és a kooperatív játékokat, annak csak ajánlani tudom.