Szerző: 
Azt is mondhatnánk, hogy nagyon könnyű dolgunk van ebben a játékban, hiszen roppant egyszerű szabályok mentén ad egy igazi feszült izgatottsággal teli, közösségi élményt, ahol a kártyákon szereplő formákat figyelve, egy fadarabért megy a küzdelem. A játékmenet tényleg szinte ennyiből áll, mégis abbahagyhatatlan, pláne ha emberedre akadsz benne.
A Jungle Speed számos változatban, számos kiadó által megjelenésre bocsátott társasjáték, melyet eredetileg 1997-ben Thomas Vuarchex és Pierrick Yakovenko készített. A játékot már két fő is játszhatja – sőt a játékmenetből adódóan fogja is-, de akár tízen is nekikezdhetünk. Egy-egy parti időtartama a megállapodásunktól is függ, játszhatunk az első pár kiesőig is, vagy akár az utolsó emberig is folyhat a küzdelem, ami 10-30 perc.
A változatok a külcsínben, kártyalapok hátulja, a zsák és a totem színe, térnek el, a beltartalom nem változik. Az eredeti csomagolás 80 db kellemes dizájnnal ellátott egyedi, 6+1 csoportba rendezhető, azaz 18 különböző formájú, formánként négy színben (zöld, piros, kék, sárga) megjelenő mintákkal ellátott kártyát tartalmaz, no meg azt a bizonyos totemoszlopot, amire mindenki annyira vágyik. Mindehhez ráadásként pedig egy textil zsákot, amiben a társasjátékot tarthatjuk, amikor nincsen használatban, mert az eredeti csomagolásra később már nem lesz szükség. Továbbá természetesen jár hozzá a játékszabály.
A szabályok egyszerűek, könnyen értelmezhetőek. Ha valaki ismeri már a játékot, nagyjából 2 perc alatt be is tudja mutatni egy új játékosnak. Mindezt úgy, hogy nem hangzik el a bemutató végén; „majd menet közben megérted!”, hanem tényleg az elején tisztába kerülhet mindenki a szabályokkal. Elsőként a létszám függvényében, választunk egy, a „Dzsungel láz elkapására” alkalmas helyszínt, aztán már megy is magától. Adott a 80 darabos pakli, amit annyi felé szétosztunk egyenlő részben, ahányan játszani szeretnénk. Ezeket a lapokat mindenki előlapjukkal lefelé maga elé helyezi, és nem nézi meg. A totemoszlopot pedig a játéktér közepére, lehetőleg mindenkitől egyenlő távolságra rakjuk le.
Aztán az első játékos – mondjuk, aki leggyorsabban/leghangosabban vállalja fel ezt a szerepet – felfordítja, vagyis inkább felcsapja az előtte fekvő paklija legfelső lapját. Ennek a mozzanatnak van egy kötött és érdekes, szabályokban rögzített mechanizmusa, hiszen nem arról van szó, hogy valaki megnézi a saját lapját, aztán képpel felfelé lehelyezi, hanem pont az a mozdulat lényege, hogy mindenki egyszerre lássa meg azt. Vagyis a szabályos mozdulat: a felső kártyánk tőlünk távolabbi élét fogjuk meg, és a lapot a testünkhöz képest ellentétes irányba fordítjuk meg és helyezzük le a paklink mellé/fölé, amilyen gyorsan csak tudjuk. No, nem az első lapnál, de később nagyon is szükség lesz ennek a mozdulatnak a tökéletesítésére. Azért kell gyorsnak lenni, mert amint napvilágot lát egy új kártya a játékban, újabb és újabb párbaj lehetősége merül fel.
A párbaj szabályai is egyszerűek, néha mégis igencsak küzdelmes intermezzókat eredményeznek. Szóval, a frissen kiforgatott lap mintázatát mindenki szemügyre veszi, és amennyiben ez megegyezik egy már a játéktéren lévő másik kiforgatott lappal, akkor azok tulajdonosai között megkezdődik a harc a totemoszlopért. E két játékosnak van lehetősége arra, hogy elkapja a középen szunnyadó faoszlopot. Akinek sikerül, az odaadja a felcsapott lapokból álló pakliját – hiszen a körök előrehaladtával több is gyűlik a paklinkba – a párbajban vesztes játékosnak, aki ezt a paklit és a maga előtt lévő felcsapó paklit a saját húzó paklijának aljára teszi, lefordítva. Ebből könnyen levezethetjük a nyeréshez szükséges képletet, el kell fogynia az előttünk lévő húzó paklinak. Aki ezt elsőként teljesíti, az nyer. Akinek utoljára – amikor már csak két szereplős a végjáték, az veszített. Aztán jöhet a visszavágó.
Ha nincsen párbaj, akkor a következő játékos jön és fordítja fel a felső lapját. A Jungle Speed társasjáték tényleg ennyire egyszerű, bár pár részlettel még adós vagyok.
A kártyalapokon szereplő némely formák nagyon hasonlóak, így aki kicsit is veszít koncentrációjából, könnyen melléfoghat, illetve pont, hogy könnyen ráfoghat a totemre, rosszkor. Ebben az esetben – azon kívül, hogy egy nagy közös megjegyzésfelhőben találja magát a pórul járt játékos, el kell vinnie az összes (!!!) felcsapott lapot, még azt is, ami korábban a totemoszlop alá került. Ugyanez a sorsa annak, aki eldönti az oszlopot, mert azt nem lehet se ijesztgetésből, sem tényleges csata közben büntetlenül megtenni. Ez rengeteg lap lehet, úgyhogy csak óvatosan, bár az sem jó, ha nem mozdulunk rá semmire, mert előbb-utóbb úgyis kijön az egyezés.
Azt már tudjuk, hogyan játsszunk az alap lapokkal, de még nem esett szó a speciális lapokról. Ezekből három fajta van, és felcsapásukkor rögtön egy közös akciót/reakciót váltanak ki a játékosokból. Mindenkire egyszerre hatnak. E hatása egy újabb speciális lap felcsapásáig, vagy a következő elkapásig tart:
– kifelé mutató szürke nyilak: a játék egy pillanatra megáll, mindenki felcsapási készültségbe helyezkedik. Egyszerre elszámolunk háromig (nem kettőig, nem négyig), és ekkor mindenki egyszerre csap fel lapot. A játék megy tovább, immáron az új lapokkal. Át kell látnunk az új helyzetet, és ha kell, akkor párbajoznunk.
– befelé mutató szürke nyilak: a játékosok mindegyike jogosulttá válik arra, hogy elkapja a totemoszlopot, akinek ez elsőként sikerül, berakhatja a felcsapó paklija lapjait az oszlop alá. Ezek a lapok majd ahhoz jutnak, aki a legközelebb tévesen fogja meg a totemet.
– befelé mutató színes nyilak: a játék megy tovább, de ebben a pillanatban egy alapszabály megváltozik. Nem a lapokon szereplő formák, hanem a színek egyezősége számít. Akinél ugyanolyan színű lap van felül, máris párbajban találja magát. Ilyenkor akár több, mint két játékos is lehet a csatában és a nyertes dönti el, hogy a lapjait milyen arányban osztja szét a lassabb játékosok közt.
Előfordulhat, hogy többen is szorosan ráfognak a totemre egy kiélezett csatában és enyhe – olykor erélyes – huzavonába megy át a totem birtoklásáért folytatott harc. Ha kell, a többi játékos segíthet eldönteni az ilyen patthelyzeteket, de az irányadó szabály az, hogy azé a totem, akinek a keze előbb ért hozzá, vagyis alul van. Ha ez nem egyértelmű, mi azt szoktuk javasolni, hogy akkor a felek mind tegyék be a nyitott lapjaikat a totem alá, és ezáltal „adják” a következő tévedőnek, és béküljenek ki.
A csaták végeztével a relikviát visszatesszük a játéktér közepére – lehetőleg megint csak középre – és új lap felcsapásával folytatjuk a játékot. Ezt az teszi meg, aki elszenvedője volt a párbajnak, vagy aki kitette a speciális lapot, aminek nem lett csata a hatása, vagy rosszkor kapta el a totemet, mi ezt úgy szoktuk mondani, „vele történt valami”. Érdemes a játék partiknak levágott körmökkel és kézékszerek nélkül nekivágni, hogy a játék hevében nehogy valaki megsérüljön a totemért folytatott harcok során.
Az alap szetthez kapható egy újabb 80 darabos pakli, amiben az eredeti formákat variálják tovább a tervezők, hogy ha már ráállna a szemünk az alap alakokra, legyen mivel újrakezdeni. A Jungle Speed kiegészítőt játszhatjuk az alap lapokhoz hozzáadva, de valamely forma-szettet lecserélve akár frissíthetjük is a játékban szereplő 80 lapot. Létezik állatfigurákkal kiadott változat, de ne csábuljunk el! Az eredeti az igazi.
A játék egyetlen hátránya, hogyha sokan játsszák, és valaki hamar kiesik, akkor annak végig kell várnia, mire új játék kezdődik. Ám ilyenkor a volt játékosok hamar drukkerekké alakulnak és a továbbiakban izgatottan bíztatják pártfogoltjukat. Vagy ha „tét nélkül” játszotok, akkor egy idő után a kiesett játékos „közadakozásból” kaphat is egy „szerényebb” paklit, amivel visszaállhat a csatasorba.
A Dzsungel láz egy igazi partijáték a maga pörgős, izgalmas ritmusával és a nagyfokú interakciós szintje miatt. Ebben aztán van adrenalin, csak bírd a stresszt! Pláne, amikor már nem forgatsz fel lapot, csak az utolsó kiforgatottadat nézed, hogy mikor keveredsz vele (pár)bajba. Mindenkinek ajánlani tudom, még annak is, akit az effajta izgalmak nem vonzanak, mert biztos vagyok benne, hogy őt is elkapja a gépszíj, akarom mondani a láz, a Dzsungel láz. Az első saját példányomért több városon keresztül hajtottam egy december 30-i napon. Nagyon jól jött azon a Szilveszteren (is). Azután többször megvettem még, mert rendszerint odaajándékoztam annak, akinek megtetszett, de tudtam, hogy nem „akkora játékos”, hogy magának beszerezze.
Párbajra fel! Jó játékot kívánok!
