Szerepjáték kezdőként – avagy milyen karakterrel játsszunk?

Az asztali szerepjáték feledhetetlen élményt tud nyújtani, ha megfelelőképpen kezdünk hozzá. Elengedhetetlen a rugalmas és jó mesélő, aki tartja az általa bemutatott világ kereteit, és az olyan játékosok, akik szerepjátékukkal élettel töltik meg a játékalkalmakat. Ám igaz, ami igaz, közben akadhat egy-két dolog, ami befolyásolhatja, hogyan éljük meg az élményt.
Amikor először ülünk asztalhoz, a legfontosabb, hogy az elvárásaink ne legyenek túlzóak, és adjunk a társainknak esélyt, hogy belerázódjanak a helyzetbe! Lehet, hogy az élmény más, mint amire mi számítottunk, de minden résztvevőnek kell némi idő, mire beletanul a szerepjátékba. Persze az is lehet, hogy végül kiderül, hogy a világ nem tetszik, vagy a mesélő stílusa nem a mi ízlésünk. Bármi előfordulhat. De mégis, amivel a legtöbbször szembesülünk kezdő játékosoknál az az, hogy a karakterválasztásuk nehezíti meg számukra a játékot.
A leggyakoribb tévesztés, amit a legtöbb kezdő játékos elkövet, hogy úgy gondolják, minden karakterosztállyal tudnak játszani. Ez persze kellő tapasztalat szerzése után igaz is lehet, de nem feltétlenül az első játékalkalmakkor. Minden játékosnak meg van a maga stílusa, ami akarva akaratlanul behatárolja mi az, ami legjobban illik hozzá. Amikor valaki eléggé gyakorlott, akkor tényleg mindegyik fajtájú/stílusú karakterrel tud játszani, ám ez – és most tapasztalatból beszélek – sokkal megterhelőbb és fárasztóbb, mintha ténylegesen fizikai munkát végezne. Ha olyan karakterrel játszunk, ami tényleg illik hozzánk, akkor viszont szó szerint szárnyalunk játék alatt.

Térjünk is rá cikkünk témájára, vagyis, hogy mire figyeljünk a saját karakterünk kiválasztásánál!

1. Az első és legfontosabb, hogy figyelembe vegyük, hogy mi milyenek vagyunk. Ha ezt megtesszük, sokkal könnyebben tudunk magunkhoz illő karaktert találni. Fontos figyelembe venni a személyes stílusunkat, működésünket. Erre persze lehet mondani, hogy butaság, hiszen pont azért szerepjátékozunk, hogy kipróbáljuk más fajta személyiségeket. De higgyük csak nyugodtan el, az első alkalmakkor sokkal nehezebb kijátszani természetünktől teljesen eltérő viselkedést, és nem csak a saját, de a mások játékélményét is ronthatjuk vele, ha nincs benne rutinunk. De, hogy mit is értek ez alatt pontosan? Ha természetünkből fakadóan hallgatagok vagyunk, akkor sokkal nehezebb lesz egy nagydumás nőcsábász karakter kijátszása. Ráadásul, ha a történet végigjátszása mellett a választott karakter kijátszása is nagy hangsúlyt kap, akkor egy idő után belefáradunk az állandó erőlködésbe, és ilyenkor, fáradtan, általában a játékos alaptermészete tör utat magának.
2. Vegyük figyelembe, hogy milyen az általunk választott kaszt/iskola/életpálya alapmentalitása. A legtöbb kasztnak ugyanis van valamilyen jellegzetes hozzáállása a világhoz. Vegyük most példaként az orgyilkosoknak a munkájukhoz való viszonyulását. Mit is jelent számára egy élet kioltása, vagy a kegyelemadás? Ezt nagyban befolyásolja a klánja hagyománya is, de valószínűleg nem fog homlokegyenest mást képviselni, mint amivel gyerekkora óta tömik a fejét, ami ugye nem feltétlenül lesz békés. Ebből is következik, hogy egy agresszívabb alaptermészetű játékos sokkal könnyebben tudja alakítani egy ilyen erőszakszervezet emberét, míg egy békés, visszahúzódó játékosnak eszébe sem jutnak olyan karakterjáték lehetőségek, mint például, hogy erőszakhoz nyúljon, hogy információkat szerezzen.
3. Nézzük meg jól, hogy karakterünknek milyen egyediséget választunk. Ilyen egyediségek lehetnek például a szenvedélybetegségek, fóbiák vagy berögzült szokások. Az ezekhez hasonló, karaktert színesítő dolgok vicces helyzetekhez, de komoly döntésekhez is vezethetnek a játékalkalmakkor, ezért érdemes vigyáznunk velük. Fontos, hogy belássuk, sose válasszunk olyat, ami a legkisebb mértékben is ellenérzéseket kelt bennünk, mert ezek a korlátozások később megmérgezhetik a játékunkat. Érdemes úgy választani, hogy valamilyen szinten képesek legyünk azonosulni a választásunkkal, mert bizony nem mindig egyszerű őket kijátszani. Járhatunk úgy, hogy a mesélés közben feltesszük magunknak a kérdést; a cselekményt mozdítsam előre a megoldás felé, vagy kijátsszam a karakterem jellemzőit? Nem egyszerű döntés…
4. Figyeljünk rá, hogy a karakterünk előtörténete ne legyen irreális. Amikor kiemelkedő karaktert akarunk alkotni, gyakran nyúlunk túlzó, nem megalapozott eseményekhez, csak hogy sokkal menőbb legyen. De ez egyrészt öncélú, másrészt legtöbbször felesleges. Például ilyen lehet egy háborúban való részvétel, vagy egy monumentális hőstett, pedig a karakter még az első tapasztalati szintet se hagyta el. A karakternek játék közben kell/kellene hőssé emelkednie, nem pedig jóval előtte. Természetesen, ha az a játékosok vagy a mesélő kérése, vannak olyan játékalkalmak is, amikor nem kezdő karaktert indítunk, hanem vérbeli tapasztalt kalandozót, hőstettekkel a tarsolyában, de ez már egy másik cikk témája.
5. Berögzült elképzeléseink is ellenünk dolgozhatnak. Gyakori, hogy a kezdő játékosok valamilyen film/sorozat/könyv hősét próbálják átültetni a játékba. Ha csak az adott főszereplő mintájára próbál meg hasonlót alkotni, az nem feltétlenül baj, de ha túlzottan ragaszkodik minden jellemzőjéhez (sérülések, előnyök, hozzáállás, arról nem is beszélve, hogy az ilyen „átültetett” hősöknek nagyon erős és irgalmatlan ellenségeik vannak), az elronthatja a csapat élményét épp úgy, mint a sajátját. De a fent tárgyaltakon kívül a nagyobb probléma az az, hogy az ilyen karakterek nagyon behatárolják és felborítják a játékot és a játékegyensúlyt. Talán a legegyszerűbb, ha nem ragaszkodunk körmünk szakadtáig kedvenc hőseinkhez, és csak egy-két nekünk tetsző részletet használunk fel a karakterükből.

Talán elsőre egy kicsit hosszúnak és szigorúnak tűnhet a felsorolás, de magunknak teszünk szívességet, ha némiképp felkészülten, de legfőképp tanácsokra nyitottan vágunk bele első karakterünk megalkotásába.
Ám mindezt félretéve talán a legfontosabb mégis az, hogy olyan karakterrel játsszunk, amit szeretünk, és aminek kijátszása örömet okoz a számunkra. Ha ezt betartjuk, a játék élmény felüdülés és kikapcsolódás lesz, nem pedig fáradságos munka.
A Társasfészekben szerepjátékokra is van lehetőség, tudunk válaszolni a felmerülő kérdésekre, és segítünk az első karakterek megalkotásában is. Érdeklődőinket szeretettel várjuk klubalkalmainkkor!