Ticket to Ride – Svájc kiegészítő

A TtR-tól megszokott jó hangulatot hozza az Svájc kiegészítő is, ami az eddig játéktól néhány pontban eltér.
Először is, a játék maximum 3 személyig játszható, amennyiben csak ketten szeretnénk kipróbálni, úgy a dupla összeköttetésű utakat csak egyszer építhetjük meg.

Nagy eltérés a korábbi kiegészítőktől, hogy nem csak az országon belül futnak a vasúti vonalak, hanem azokon túlra is vezet pár. Svájc összeköttetésben van a környező országokkal, mint Ausztria, Franciaország, Olaszország és Németország.

A menetjegykártyák is pontosan így lettek megtervezve, ugyanis csak a kártyák egy része lesz Svájcon belüli városok összeköttetését ábrázoló, a többi országot várossal vagy országot országgal köti össze. Most 5 kártyából dönthetjük el, melyik kettőt szeretnénk megtartani. Amik mellett nem döntünk, azok viszont teljesen kikerülnek a játékból! Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy bár minden útvonalunkat teljesítettük, mégsem tudunk új kártyát felhúzni majd, mivel azok elfogytak.

A mozdony kártyákra is találunk kis szabály módosítást, ugyanis a játékban meg van engedve, hogy egy körödben kettőt vegyél fel belőlük, viszont csak aagút építésére fogod tudni használni őket. Alagutat ugyanúgy építünk most is, mint a TtR Európában, azaz ha egy ilyen útvonalat szeretnél megépíteni, akkor a húzópakli három legfelső lapja fogja eldönteni, hogy kell-e még érte fizetned kártyával.

Reméljük kedvet csináltunk hozzá, hogy ezt a kiegészítőt is kipróbáljátok a 98 napos Föld körüli utazásunk folyamán! Ezen a héten játékmester vezetésével tehetitek meg! Várunk Titeket a Társas Fészekben!