A Ticket to Ride lassan már klasszikusnak számító társasjáték. A játék könnyed menete miatt nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki mostanában ismerkedik a modern társasjátékokkal, valamint azoknak, akik könnyed szórakozást szeretnének baráti társaságukkal.
A Ticket to Ride társasjáték családban két alapjátékhoz kombinálható megannyi kiegészítő jelent már meg. Az alapként használhatók egyike Észak-Amerika vasúti hálózatát és földrajzi térképét tárja elénk, a másik Európáét.
A játékosok első dolga (a színes vagonok kiosztása után), hogy úgynevezett ‘küldetés kártyákat’ húzzanak – egy hosszabb vasúti hálózat megépítését kapják kijelölve, illetve két rövidebb közül választhatnak egyet vagy mindkettőt. A játékban az egyik cél, hogy ezeket a hálózatokat megépítsék (tehát várostól városig végig rakják a kis vagonaikkal). A Ticket to Ride díjazza a minél hosszabb városok közötti útvonalakat is, mivel pontozó rendszere a több együttes vagonért magasabb pontot ad a játék végén.
A játékosok köre kártyafelhúzásból áll, ha megvan a kellő mennyiségű és színű kártya egy-egy szakaszhoz, akkor építkezhetnek!
Igen ám, de a legtöbb útvonal bizony a térkép közepén át vezet – mindenkinek! Ezt bonyolítja, hogy nem mindenhol épülhet dupla vasútvonal, sőt még az alagútként jelölt útvonal is nehezíti az építkezésünket.
A legszerencsésebbek a hosszú útszakaszuk elkészültével olyan kis küldetéseket húznak még fel (mert választható, hogy akarunk-e még újabb küldetéseket), amelyek már majdnem készen is vannak. Életemben egyszer így nyertem Ticket to Ride-ot 🙂
A játék nagyon gyorsan tanulható, kellemes szórakozás mindenkinek!
A TtR-hoz elképesztő mennyiségű kiegészítő létezik (valamint kártya-verzió is), amelyek némelyike nem csak új térképet, hanem extra játék elemekkel is bővíti a játékélményt: India, Svájc, Egyesült Királyság, Afrika, Hollandia, … és a speciális kiadások.