XVII. FFZ – Százhalombatta

Élménybeszámoló Rempi tollából

2016. április 8. és 10. között megrendezésre került a XVII. Free Fire Zone, egy olyan verseny, ahol a különféle táblás-figurás játékosok mérhetik össze tudásukat, tipikusan kis pontszámos csatákban. Idén Malifaux, Warhammer 40 000, X-wing és Warmachine/Hordes kategóriákban lehetett indulni.

Kezdem is a legnagyobb sikerélményemmel, a Malifaux-val, ugyanis itt értem el életem eddigi legjobb helyezését! Pedig már voltam Szakival páros 40k versenyen (BattaBattle-n), illetve részt vettem már vádli szépségversenyen is, de mind a kétszer csak második lehettem (az utóbbiban a győztes ismerte a zsűritagokat, khm…). Viszont Malifaux-ban én hoztam el az egyes számú oklevelet!!! Legnagyobb sajnálatomra azért, mert a két nevező közül én voltam a korábbi, így érdeklődés hiányában ez a kategória elmaradt.

Péntek esti szolid(?) bulizás után felvirradt a 40k és X-wing verseny napja. Mind a két kategóriában egyedi küldetések voltak, ahol a „sakk” témakört dolgozták fel a szervezők. A hagyományokhoz híven csúszással kezdődött a Warhammer verseny.

A kis pontszámos, küldetéses versenyek bája az, hogy nem csak a mészárlás számít! Mivel sok pontot lehet szerezni a feladatok teljesítése miatt, ezért még ha nem is marad fent semmid sem a pályán, egy döntetlenre akkor is jó lehetsz, sőt, akár még győzhetsz is! A küldetések nagyon jók voltak, egyikben például sakkórát kellett használni, ami a sokat gondolkodó játékosok nagy ellensége… Az utolsóban pedig a sakk-tisztikart, plusz egy gyalogot kellett kinevezni a saját egységek közül, és azokat kellett megvédeni, illetve az ellenfélét levadászni. Ahogy hallottam, elég sok döntetlen közeli eredmény lett, szóval nyugodtan kimondhatjuk, hogy a küldetések eléggé kiegyensúlyozottak voltak.

Ebben a kategóriában megtartottam tavalyi helyezésem: 15-ik lettem. Hozzátenném, hogy egy évvel ezelőtt 16 nevezőből, idén 28-ból!!! A többi győri kötődésű játékosok változóan teljesítettek, de a bronzérmet Wyrm gyűjtötte be.

WP_20160409_003[1]

A 40k verseny befejezése után, sajnos elég nagy csúszással, de megkezdődött az X-wing bajnokság. Legnagyobb bánatomra csak 6-an jelentkeztek, de Vodka barátomnak még így sem sikerült elhoznia a dobogó egyik helyezését sem. A küldetések leírhatatlanul fantasztikusak voltak, én meg rendkívül szerény vagyok 😀 . Speciális csapatokkal kellett indulni, amiben szerepelt egy Királynő, illetve az utolsó csatában egy Király is. Mivel a küldetés teljesítéséért győzelmi pontokat lehetett kapni, ezért rendesen oda kellett figyelni ezekre, és befolyással is volt a végeredményre. A nevezők fele megduplázta az eddig játszott meccseinek számát, hiszen volt, aki előző este tanulta meg a szabályokat, és játszott kettő menetet! Remélem jól érezték magukat a srácok!

P1030484Az utolsó nap a Warmachine/Hordes versenyé volt. Abszolút kezdő voltam, Szaki barátommal játszottam még jóval korábban két tanuló játékot itthon, szóval majdhogynem szűz kézzel indultam neki a napnak.

Amit picit hiányoltam, az az egyedi küldetések voltak, bár ez nem biztos, hogy befolyásolta volna a végső helyezésem. Nagyon nagy köszönettel tartozom az ellenfeleimnek – még úgy is, hogy nagyon megvertek, – mert nagyon sokat segítettek.

Első ellenfelem Kollár Feri volt, elfogyott az időm, de amúgy nagyon megvert volna a következő körben. A két warjack-je csak 1-1 sebbel maradt fent, amitől majdnem agybajt kaptam. Másodikként Csipás, és az ő druidái voltak az ellenfelek. Majdnem sikerült egy caster kill-t csinálnom, de sajnos éppen fordítva történt a dolog. Egyértelműen ez volt a legkiegyensúlyozottabb meccsem, itt még esélyem is volt, kis arányú vereség lett a vége. Utoljára Fekkával játszottam, aki miatt az egyik seregemet hoztam, de minek… Nagyon elvert, de ebből is sokat tanultam.

warma

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy ilyen fantasztikus teljesítmény után az én nevemet olvasták fel először a helyezések listájáról. De majd legközelebb!!!

Összességében nagyon jó kis hétvége volt, fárasztó, mind a kevés alvás, mind a sok gondolkodás miatt is. Köszönet a szervezőknek! És már most várom a következő felvonást jövőre, illetve a páros versenyt, az őszi BattaBattle-t!!!