Dig Mars – családi játék, asztronauta jelmezben

A DIG Mars egy könnyed, egyszerű játékmenetű társasjáték. Elviekben 2 főtől játszható, de igazán akkor élvezetes, ha kimaxolva, 4 játékossal kezdünk neki.

Az alap sztori az, hogy minden játékos minél értékesebb kincseket akar kiásni a Mars talajából és a 4×4-es területen megy az élet-halál harc értük. 🙂

Miután kitettük a 4×4-es lapka területet, tegyünk rá még két réteget. Minden játékos kap maga elé három, eszköz számláló lapkát, amin tulajdonképpen kis fakockák fognak mozogni. Alap esetben, minden eszközünk 1-es szinten kezd, ezt tudjuk majd fejleszteni.

A lerakott Mars földeknek a hátlapján a(z eszköz lapunk egyikén jegyzett) fúró erősség látható. Az egy fúró fejet igénylő területet a játék elejétől már fel tudjuk deríteni, a ketteshez majd fejlesztenünk kell az eszközünket.digmars3

A lapkák másik oldalán a fellelhető kincsek vannak, ám ezek felvételéhez is szükséges egy bizonyos felvételi szint erősség. Itt is ugyanaz érvényes, az 1-nél nagyobbakat első körben nem fogjuk tudni felvenni.

A harmadik eszközlapkánk a gépeink számát jelzik. Egy géppel indulunk, majd további hárommal növelhetjük az eszközparkunkat. Tulajdonképpen ez a számláló akár el is hagyható, hiszen azt mindenki láthatja, hogy hány járműve van a pályán aktuálisan.

Egy játékos köre:

Három akciót hajthat végre, ilyen akciók: lépés (egyenesen, oldalra, átlósan nem), felfedezés, kiásás. Egy fajta akciót többször is elvégezhet (de összesen hármat).

Néhány lap felfedezésével extra akciókat kapunk, mint: ingyenes felvétele a lapnak, plusz pont, egy lap megnézése, stb.

A megszerzett lapokat beforgathatja az eszközeinek a fejlesztésébe minden játékos a körében. Azonban egy fejlesztés = egy akcióval.

Ha olyan mezőre kerülünk, ahol már van valamelyik játékosnak egy gépe, akkor ott kötelezően együtt kell majd működnünk. A fúró értékünk egyel növekszik, de cserébe adnunk is kell majd a megszerzett kincsből. Szerencsére a nagyobb zsákmányt mi kapjuk, ha mi vesszük fel a pontokat. Például egy 5 pontos lapból, ha ketten vagyunk rajta, akkor 3 pont nekünk, 2 pedig a segítőnk markát üti. Ha hárman lettünk volna egy helyen, akkor 1-1 nekik és 3 nekünk jutott volna (hiszen csak a 6 pont lenne maradék nélkül 3 felé osztható).

Tulajdonképpen ennyivel megismertük a játék egész szabályrendszerét.

Bár a téma nem hozza a családias közeget, de alapvetően egy nagyon családi társasjátékról van szó. Egyetlen kiszúrási lehetőség, ha ráállunk egy másik játékos mezőjére (hiszen akkor együtt KELL működnünk).

Sajnos a fejlesztések eléggé elviszik a játékot felesleges pénz költésbe, így előfordulhat, hogy mire feltornászod az eszközeidet a legnagyobb fúróra és markolóra, megspékelve +2 dolgos géppel, más már rég összeszedte a nyeréshez szükséges pont mennyiséget – sok kicsi sokra megy!

Ha könnyed szórakozást kerestek, megtaláltátok a nektek kellő játékot! Bátran ajánlom 8 éves kortól bárkinek!digmars4