Five Tribes – a törzseknek fogalmuk sincs

Bruno Cathala ősi, misztikus Arábiáját megidéző euro game játékát fogjátok megismerni a következő percekben, egy kezdő euro-játékos szemszögéből.

A játék békésen kezdődik: felhelyezünk egy 5×6-os lapka pályát, majd véletlenszerűen pötyögtetünk mindegyik lapra 3 meeple-t. Mindegyik meeple az 5 törzs (kék, sárga, zöld, piros, fehér) tagjait jelöli majd, amiket ha felveszünk, akciókat hajthatunk végre velük – kivéve a sárgával, az ugyanis sok pontot ér majd a játék végén.five2

A játék megkezdése előtt licitálással döntjük el, ki legyen az első közülünk, aki az öt törzzsel léphet a pályán. Az elején még kevés, később irdatlan mennyiségű pénzt költünk majd a licitekre – de az, amit nem költünk el, pontot ad majd nekünk a játék végén.

A kezdő játékos felemel egy csoportosulást és ahány figurát fogott egybe, annyi mezőnyit léphet (átlósan nem), mindegyiken egy embert leejtve. Az utolsó mezőre érve, amilyen színű meeple-t hagyott utoljára, amennyiben van jelen még ugyanolyan a lapkán, felveszi azokat. Ha ezzel kiüríti a mező figura készletét, úgy lehelyezhet egy saját tevét oda (mintegy megjelölve, elfoglalva azt). Minden mező győzelmi pontokkal és akciókkal van ellátva.

Ilyenek pl.: építs rá egy pálmafát (plusz 3 pont, ha elfoglalod egy tevével), építs rá egy kaput (plusz 5 pont, ha elfoglalod egy tevével), „áru” lapokat vehetsz fel (rabszolga, váza, hal…), vásárolhatsz dzsinn kártyát… Erről majd kicsit később bővebben.

five5

Minden különböző színű figurának különböző képessége van:

  • a kékek az építészek, ők pénzt adnak
  • a zöldek a kereskedők , velük áru lapot kaphatsz
  • a pirossal azaz az orgyilkossal meggyilkolhatsz egy bábut: vagy egy játékosnál lévő bábut, vagy egy táblán lévőt
  • a sárga vezírek a játék végén győzelmi pontot adnak
  • a fehér véneket félrerakod, később ha megfelelő mezőre lépsz két vénnel vagy egy vén+rabszolga kombóval megidézhetsz egy dzsinnt, ami csak téged szolgál

Az áru lapokból annál jobb minél többféléd van: minél hosszabb egy sorod a különfélékből, annál több pontot ad majd. Ha olyan fajta áru lapot szerzel amelyből már van másik birtokodban, akkor egy új áru lapokból álló sort kezdesz, amely szintén pontot fog érni

A lépkedésnél ha valahol 1 figurát hagyunk, szinte biztosra vehetjük, hogy a következő játékos lecsap majd rá, és így egyből meg is kaparintja a mezőt – amennyiben sikerül ugyanolyan figurával ott befejezni a körét.

A játék nem egyszerű a lehetőségek száma és azok következményeinek végiggondolása miatt: mit merre potyogtassunk, gyűjtsük-e a nyersanyag lapokat vagy inkább a sárga figurákra kellene rámenni? Ha ezt felveszem ezt, a következő játékos mit fog lépni?

Ahogy a licitálós játékokból már megszokhattuk: ha jobb pozíciót akarsz magadnak kezdéskor, akkor rengeteg győzelmi pontot kiadsz rá, ha nem fizetsz semmit, elhappolják a jó helyeket…five4

Még nem is beszéltünk a teljesen új kombinációkat adó Dzsinn kártyákról! Ahogy fent írtam, ha birtokodban van egy fehér vén és egy rabszolga vagy két fehér vén, és a megfelelő mezőn fejezed be a bábuk „potyogtatását”, akkor vehetsz egy dzsinn kártyát.  Itt említeném meg, hogy az elviekben könnyítésnek szánt rajzok, amelyekkel ellátták a dzsinn kártyákat sajnos semennyire nem segítik a játékmenetet.

A Dzsinn kártyákból veszel párat, mert mások is vesznek és talán ez egy jó stratégia – de a folyton változó játékhelyzet miatt nem biztos hogy igazán ki tudod használni a Dzsinn képességeit. Lehet, hogy jön az egyik játékos, befizet 18 pénzt, hogy elsőként kezdhessen… (Neki ez megéri?) Majd összehoz egy olyan kombinációt a dzsinn kártyával, hogy visszakap 48 pénzt (azaz 48 pontot!!). Mi van? Tessék? Ezt meg hogyan…? De jogos a jutalom, tényleg ezt adta a kártya. Ha jobban figyeltél volna, amikor lehetett vásárolni… Vagy ha rájössz, hogy ezzel is lehet pontot szerezni és nem csak tárolod magad előtt…

Igazából ez egy tipikus példa az euro játékokra: mindegy mit csinálsz, kapsz pontot, de ehhez mind a 72 lehetőséget végig kell rágnod, hogy rájöjj a legtöbbet adó opcióra.

Igazából, van rá idő, mivel a többiek is pont ezt teszik és így nagyon sok holt időd jut… mondjuk még egy kávé elkészítésére… esetleg szendvics…

A játék mechanizmusa alapjában véve izgalmas és folyton új kihívás elé állít, de szeretni is kell az efféle játékot hozzá. Személy szerint másodjára volt alkalmam kipróbálni és még mindig nem lett a szívem csücske. Adok még egy esélyt majd neki, ha kipihent vagyok – és elolvastam előtte a Dzsinn kártyák hatásait…
five3

 

Segédszerkesztésben közreműködött a 48 pontot nyerő játékos, Ádám. Köszönet neki!