Utolsó emberig! 2. – Warhammer 40,000 verseny

A tegnapi csata robaja még visszhangzott a fülekben. A súlyos sérültek nyögése és kiáltásai közepette az osztagvezetők a járóképes katonákat vették lajstromba és igyekeztek használható osztagokat szervezni a maradékból. A műszakiak a gépek körül sürgölődtek és a legszükségesebb javításokat próbálták gyorsan elvégezni. Azok a gépek, amiket nem sikerült beindítani és már nem voltak hadra foghatóak, alkatrészként végezték. A parancsnoki sátorban heves munka folyt: elemzők és futárok jöttek-mentek, új információkat hoztak és utasításokkal távoztak. Mindenki várta, hogy az erősítés megérkezzen, de a hírek nem voltak túl biztatóak. Az utánpótlási vonalakon rajta ütöttek és a szétszóródott egységek önállóan próbáltak a táborba eljutni. Mindeközben az ellenség újabb támadásra készült…

Ugye szerinted is hangulatosabb lenne egy wargame verseny úgy, ha a csaták között nem támadnának fel a hősök, varázsütésre nem változnának hibátlanná a hadigépek, és az elhasznált relikviák és rakéták nem töltődnének fel csak úgy, maguktól?

Mi úgy gondoltuk, sokkal nehezebb dolga van azoknak a hadvezéreknek, akiknek nem csak a csatákban kell helyt állniuk, hanem két csata közt újra kell rendezniük seregüket, intézkedniük a gépek, járművek javításáról, a fegyverek feltöltéséről és bizony nem tehetnek fel mindent egy lapra. Bizony az utánpótlás nem kiszámítható: késhet, bajba kerülhet és talán oda sem ér soha – hát be kell osztani az erőt, abból kell főzni, ami van…

Az Utolsó emberig! egy ilyen Warhammer 40,000 verseny. A versenyzőknek 2500 pont áll rendelkezésükre ahhoz, hogy megvívjanak 3, egyenként 1250 pontos csatát. Az egyes csatákban elszenvedett veszteségektől itt nem tekintünk el. A sérült vagy halott modellek nem támadnak fel erejük teljében, a járművek sérüléseit is csak korlátozottan lehet javítani abból, amit a harctéren vagy a táborban találnak. Ha elfogy a tartalék és az alkatrész, akkor a maradékból kell kiállnod a következő fordulóban, ha pedig egyáltalán nem marad tartalékod, kiesel a versenyből!

Helyszín: Győr, Leier City Center (Hunyadi u. 14., az autóbusz-pályaudvar mellett)
Időpont: 2016. december 29., 9:00-20:00
Nevezési határidő: 2016. december 27.
Nevezési díj: 1250 Ft

Nevezéshez a fő és kiegészítő sereg frakcióját (és rendházát) kell megnevezni. Ez a verseny során nem változhat meg. A nevezéshez nem szükséges sereglistát leadni! A sereglista már az első küldetésre is úgy állítható össze, hogy ismered a feladatot és az ellenfelet!

Nevezésre előzetesen emailben a szabo.roland[kukac]tarsasjatek.club címen vagy a helyszínen 9:00-9:30 között van lehetőség.

Az egyes csatákra 2 óra áll rendelkezésre! A csaták az alap szabálykönyv Eternal War küldetései közül lesznek kisorsolva, annyi kiegészítéssel, hogy amennyiben a küldetés véletlen számú objektívát ír elő, mindig a maximális számú objektívát kell használni.

A verseny díjazása a befolyt nevezési díjak arányában történik, az első 3 helyezettet díjazzuk. A sorrend elsősorban a megnyert, döntetlen és vesztes csaták számából, másodsorban a csaták közben szerzett győzelmi pontokból, harmadsorban pedig a tartalék 1250 pontból el nem költött pontértékből alakul ki.

Megkötések:

  • A versenyre Battle Forged szerkezetű seregek nevezhetnek.
  • Egy sereg legfeljebb 2 hadtestből (detachment) állhat.
  • Egy elsődleges frakció és egy szövetséges használható, amelyek Battle Brother szintű szövetségben kell álljanak. A szövetségest nem kötelező minden fordulóban használni, de előre meg kell nevezni nevezéskor.
  • Az elsődleges frakcióból minden fordulóban magasabb pontértékből kell építkezni, mint a szövetséges seregből és a hadurat mindenképpen az elsődleges frakcióból kell kinevezni.

A versenyen a Warhammer 40,000 alapjáték szabályai lesznek érvényben, így nem használható pl. az Apocalypse vagy a légi csaták opcionális szabályai. Minden hivatalosan kiadott, érvényes szabályokkal rendelkező modell ill. épület használható, amennyiben az egyértelműen felismerhető. Ezeknek a modelleknek a szabályai legyenek kéznél, hogy az őket nem ismerő játékosoknak is meg tudd mutatni! Azok a szabályok és modellek használhatók, melyek a verseny időpontja előtt legalább 1 hónappal megjelentek!

Feltöltési szabályok:

  • A fordulók között a sereg feltöltésére 20 perc áll rendelkezésre.
  • Az első és második fordulóra min. 1000 pontos sereggel kell kiállni.
  • A sereg szerkezete fordulónként – a feladat és az ellenfél ismeretében! – változtatható, de az elsődleges és szövetséges sereg frakciója (és rendháza) nem változhat meg. (Pl. más hadtestbe átszervezhető, de nem cserélhető fel)
  • Az első és második fordulót csak érvényes Battle Forged sereglistával lehet megkezdeni. Az első fordulóban sérült, de el nem pusztul egységeket tartalékba helyezheted, hogy a 3. fordulóban újra felhasználhasd.
  • A harmadik fordulót érvényes sereglistával kell megkezdeni, amennyiben erre lehetőséged van. Amennyiben nem tudsz szabályos listát állítani, lehetőséged van a maradék egységeidből és tartalék pontjaidból Unbound sereg építésére, de ez esetben nem kaphatsz hadúri képességeket! Az Unbound seregben minden egységnek szabályosnak kell lennie, de nem kell alkalmazni más seregépítési megkötést.
  • Amennyiben 33% tűrésen belül nem találunk megfelelő ellenfelet, nem indulhatsz el a következő fordulóban.
  • Nevesített modellek nem éleszthetők fel és az ereklyék nem tölthetőek újra.
  • A tartalék 1250 pontból kizárólag új, teljes, szabályos egységeket vásárolhatsz, egyes egységekbe új modelleket nem! Az újonnan vásárolt egységekkel a korábbi csatákból megmaradt vagy tartalékba helyezett egységek összevonhatók.
  • A seregből bármely egység tartalékba helyezhető, abban az állapotban, amiben az előző csatát befejezte. A következő csatában felhasználható lesz feltöltésre, vagy ha szabályos egység, akkor önállóan is.
  • A szállítójárművek külön egységnek számítanak, amennyiben bármely egységnek dedikáltan vásároltad meg, továbbra is így kell használnod, de másik egységhez is hozzárendelheted.
  • Két vagy több azonos nevű egység összevonható, amennyiben azonos kiadványból származnak és a végeredmény érvényes egységet ad ki. Ha az összevont osztagban
    • …nincs karakter, de valamelyik eredeti osztagban volt, akkor kinevezhetsz egy modellt karakterré (Battlefield Promotion) és odaadhatod neki valamely eredeti osztag karakterének felszerelését – ha több karakter is lehet az osztagban, akkor legfeljebb annyit nevezhetsz ki, amennyi az eredeti osztagokban összesen volt;
    • …az engedélyezettnél több karakter lenne, akkor kiválaszthatod melyikeket tartod meg és a többit le kell fokozni;
    • …ha az eredeti osztagokban voltak speciális fegyverrel ellátott modellek, akkor felszerelésüket odaadhatod az összevont osztag modelljeinek – de legfeljebb annyinak, amennyi az eredeti osztagokban volt (összegyűjtötték a csatatéren, hisz értékes);
    • …több speciális fegyveres modell lenne, mint engedélyezett, akkor kiválaszthatod melyeket tartod meg, a többitől el kell venni a speciális felszerelést (úgy kell tekinteni, hogy elveszítették);
    • …nem vásárolhatsz új modelleket és új felszerelést;
    • …egyszer használatos tárgyak újratölthetők pontértékükért, ha nem ereklyék;
    • …azonos járművek összeépíthetők (Battlefield Repair) úgy, hogy az alkatrésznek használt járművek fegyverzete és extra felszerelése (pl. Dozer Blade) átépíthető a másik járműre, a páncélzatból pedig javítható vagy helyreállítható a másik jármű páncélja (Hull Pont értéke legfeljebb annyival növelhető, amennyivel az alkatrésznek használt járművek rendelkeznek;
    • …jármű squadronok összevonhatók vagy alkatrészként használhatók (akár vegyesen is: pl. 2 squadron, amely egyenként 3 járműből áll, de csak 2-2 maradt benne, amiből 1-1 sérült, összevonható egy egységbe, az egyik sérültből pedig a másik sérül feljavítható);
    • …az összevonás után kihagyott modellek (pl. létszámtöbblet miatt) és az alkatrésznek használt járművek és felszerelések elvesznek;
    • …több sebpontos modellek (szörnyek, karakterek) sérülten kezdik a következő csatát – amennyiben egy modell rendelkezik az It Will Not Die szabállyal, a csata utolsó saját körének végén is érdemes használnia ezt, hiszen a következő csatában jól jöhet a gyógyulás.
  • Amennyiben a játékos nem tudott a harmadik csatára legalább 1000 pont értékű sereget építeni, lehetősége van annyi pontért extra szabályokat vásárolni, amennyivel kevesebb pontja van, mint ellenfelének. Ezeknek a vásárolható szabályoknak a listáját és pontértékét a verseny kezdetekor fogjuk közzétenni.

A verseny nyílt. Elfogadunk külföldi nevezést is, amennyiben a játékos angolul vagy magyarul játssza a játékot.