Power Grid – Funkenschlag – Nagyfeszültség – avagy hogyan alakítsunk áramszolgáltatót

A Power Grid egy kettőtől hat főig játszható gazdasági társasjáték, mely már magyarul is megjelent, Nagyfeszültség néven. A játékban mindenki egy-egy áramszolgáltatót alakít, akik igyekeznek ellátni a saját városaikban működő hálózatukat árammal.

A célunk, hogy miénk legyen a legnagyobb hálózat, melyet el is tudunk látni energiával. Ehhez fejlesztenünk kell az erőműveinket, növelnünk a hálózatunk nagyságát, úgy hogy újabb városokat kapcsolunk hozzá, illetve nyersanyagot kell szereznünk hozzá. Maga a játék több fordulóbál áll, egy-egy forduló pedig öt fázisból, melyek meghatározott sorrend szerint követik egymást. Először kezdőjátékost választunk, majd mindenki licitálhat a pénzéből az erőművekre, ezután nyersanyagokat vásárolhatunk erőműveinkbe, aztán ha még kellő mennyiségű pénzünk maradt, akkor növelhetjük városaink számát. Az utolsó fázisban pedig, üzembe helyezhetjük erőműveinket a nyersanyagok felhasználásával és pénzt kapunk az ellátott városok után, ezt követően már kezdődhet is az újabb kör. A pénznek a játék során nagy szerepe van, meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy épp melyik fázis során mennyit költünk el belőle, hogy mindenre kellő mennyiség maradjon. Mert ha túl sok pénzt költünk a licit során, akkor nem tudunk nyersanyagot venni az új erőműbe, így kevesebb várost látunk majd el, amiért kevesebb is lesz a bevételünk. Ha pedig nem fejlesztjük az erőműveinket, akkor hiába lesz nagy hálózatunk és sok nyersanyagunk, nem fogjuk tudni ellátni az összes városunk, s emiatt sem kapunk majd sok pénzt. Mindhárom pénzköltési akció megfelelően kitalált, az elsőnél licitálunk, a nyersanyagpiacon a kereslet határozza meg a kínálatot, minél többen vesznek ugyanolyan nyersanyagot az egyre drágább lesz, illetve a hálózat fejlesztésénél is, minél többen akarják ugyanarra fejleszteni, annál drágábban lehet majd bekötni a városokat a hálózatba.

Az alapjáték egyébként Németország területén játszódik, de számos térkép kiegészítő jelent meg, melyekkel színesíthetjük játékunkat, többek között a Benelux államok, Észak-Európa, Közép-Európa, melyen Magyarország területére is kiterjeszthetjük a hálózatunkat.

Ha kedvet kapnál kipróbálni ezt a hangulatos gazdasági társasjátékot, látogass el klubalkalmunkra és ismerd meg játékmestereink segítségével!

A társasjáték játékmester vezetésével kipróbálható a nyári tematikus játékalkalmakkor (2017. június 5-11.) , amelynek keretében Németországba is ellátogatunk.