Portobello Market – Irány a piac!

London leghíresebb piacáról elnevezett játék, a Portobello Market egy könnyed családi társasjáték.
A játék során mindenki piaci árusokat alakít, akik próbálják úgy elhelyezni standjaikat, illetve a vásárlókat, hogy azzal a játék végére a lehető legtöbb pontot szerezzék.
A játéktábla 11 teret és az azokat összekötő utcákat ábrázolja, az utcákban 2-6 hely található a standok számára, a terekre kerülnek a vevők, az utcák közötti kerületekben pedig egy-egy csendőrbódé található, amelyek közt a csendőrt fogjuk majd mozgatni.
Minden játékos megkapja a választott a piaci standjait, játékosszámtól függően 16-30 stand, három akciólapkát (2, 3, 4 értékkel) a hozzá kapcsolódó játéktáblával, valamint egy pontozó kocka felkerül a színében a táblára.

A játékos a saját körében választ egy még le nem fordított akciókorongot, majd ezzel megegyező számú akciót hajt végre az alábbiak közül, tetszés szerinti megosztásban:
– Felhelyez egy standot a csendőrrel szomszédos utcák egyik szabad helyére
– Elhelyez egy vevőt (segéd-szürke, polgár-rózsaszín, fekete-lord), a húzózsákból kihúzva egy tetszőleges térre helyezi.
A játékos az akciók mellett körében mozgathatja a csendőrt, akár többször is. Azonban ha olyan utcán mozgatjuk át, ahol más játékos standjai állnak többségben, akkor ezért pontot veszítünk, a másik játékos meg megkapja ezt a pontot.

Amikor egy utca megtelik standokkal, illetve a két végén található egy-egy vevő is, akkor kiértékelésre kerül sor. Minden játékos a standjai után kap pontokat, összeszámoljuk a standok mellett látható számokat, ezt megszorzunk egy számmal, melyet a két téren álló vevők határoznak meg. Két segéd esetén a szorzószám az egyes, egy segéd és egy polgár esetén kettő, két polgárnál három, segéd-lord párosánál három, polgár és lord esetén a szorzószám a négyes lesz.

A játékos körünk helyett a játék során kétszer kiértékelhetünk egy-egy kerületet is, ehhez lehelyezzük a kettes vagy négyes akciólapkánkat, megszorozzuk annak számával a kerületben található standjaink számát, a kapott pontértéket lelépjük a táblán.
A játéknak abban a körben lesz vége, amikor az egyik játékos lehelyezi az utolsó standját, ekkor még sor kerül a lord értékelésére, a legtöbb pontot összegyűjtő játékos megnyeri a játékot. A játék kellően vegyíti a gondolkodást a szerencsével, gyorsan elsajátíthatóak a szabályai, könnyed, gyorsan lejátszható.

Ha már unjátok a strandot,
gyertek, próbáljátok ki a játékot,
állítsatok ti is velünk standot!

Kapcsolódó írások