Mr. Jack – Itt a gyilkos, hol a gyilkos?

Kapjuk el a Hasfelmetszőt!

Mindenki hallott már Hasfelmetsző Jackről, a viktoriánus kor rettegett, titokzatos sorozatgyilkosáról. Sosem fogták el, és mind a mai napig a bizonytalanság és misztikum lengi körül, hogy valójában ki is lehetett. A Mr. Jack társasjátékkal azonban megpróbálhatjuk kideríteni, hogy ki az igazi gyilkos a Hasfelmetsző álarca mögött.

12226348_435647179956063_2133569728_nA Mr. Jack társas könnyedsége mellett bizony komoly logikai, memória és taktikai játék, amiben két játékos egymás ellen küzd. Az egyikük a nyomozó, míg a másik a Hasfelmetsző szerepébe bújik, és nyolc körön keresztül próbálják elérni a céljukat. Hasfelmetsző célja, hogy elmeneküljön bármi áron, a rendőr pedig megpróbálja őt lefülelni és elkapni. A játék mechanizmusa nagyon egyszerű, és pörgős. Vágjunk is bele!

A játék elején a játékosok eldöntik melyikük lesz a rendőr, és melyikük Jack. A nyomozó akkor nyer, ha kitalálja, hogy melyik szereplőnek a bőrébe bújt Hasfelmetsző Jack és amint erre rájön, a megfelelő bábura rálépve elkapja ellenfelét. A gyilkosnak az a feladata, hogy azt a karaktert, akit a vörös hátlapú kártyacsomagból az elején kihúz, úgymond a névtelenség homályában tartsa. Amennyiben a nyomozó tévesen vádol meg egy karaktert, akkor bizony Jack győz. Igyekeznünk kell, mert a gyilkos akkor is meglóghat, ha a nyolcadik fordulóig nincs megvádolva senki. Ha Jack okosan játszik, azzal is nyerhet, ha a táblán található négy kijárat egyikénél el tudja hagyni a negyedet, és higgyétek el, ez a legkevésbé egyszerű feladat.

12242299_435647199956061_765450680_nA Mr. Jack táblája London szegénynegyedébe, Whitechapelbe visz minket. A bábukkal történő haladást házak, sikátorok nehezítik, az utcák kivilágításáról régi, könnyen kialvó gázlámpák gondoskodnak. Persze, lehet akár gyorsan is haladni, ha a város alatt futó csatornákba vivő csatornafedelekhez lépünk… De menjünk szép sorjában.

Míg a házak és lámpák átjárhatatlan területek, addig a csatornafedél alternatív lehetőséget nyújt közlekedésre, mivel egy mozgásért két csatornafedél között lehet közlekedni. A lámpa annyi segítséget nyújt a nyomozónak, hogy fényt ad a körülötte lévő mezőkre. Amíg Jack látszik, vagyis áll mellette valaki, vagy egy lámpa fénykörében áll, addig nem hagyhatja el Whitechapelt (ahogy a játék összes szereplője is csak így látható). Azzal, hogy Jacknek minden kör végén be kell jelentenie, hogy látszik-e vagy sem, nem csupán a nyomozót segíti, hanem akár keresztbe is tehet a játékostársának, ugyanis a többi karaktert is gyanúba keveri. Ha jól helyezkedik bábujával a Hasfelmetsző játékosa, akkor a sok ártatlan közt megbújhat, míg ha elvéti a lépést hamar leleplezi magát a nyomozó előtt.

12226846_435647189956062_1799761636_nA játékosok minden fordulóban négy zöld hátlapú kártyán ábrázolt karaktert aktiválhatnak: kettőt a nyomozó és kettőt a Hasfelmetsző játékosa. Minden egyes aktivált karakternek kötelező legalább egyet mozognia, ezzel jelképezve, hogy nyomokat keres, és aktiválnia kell a szabálynak megfelelően a karakter különleges képességét is.

Az utcákon nyolc, különböző képességű szereplő kap helyet. A karakterek kitalált, de híres személyek, ilyen Sherlock Holmes, Dr. Watson vagy épp Lestrade nyomozó. Mindegyiknek van valamilyen különleges képessége, mellyel segítheti, vagy épp hátráltathatja a nyomozást attól függően, hogy ki aktiválta a karaktert.

12242103_435647173289397_1627996152_nA különleges képességek nagyon változatosak. Van, amivel a rendőrségi kordont lehet átrakni, van, aki világítani képes, és olyan is, aki a házakon is átmehet. Mint láthatjuk, mindegyik karakter hasznos tud lenni bármely játékosnak. A negyedet viszont csak az az egy karakter hagyhatja el, aki a tényleges gyilkos, és a szökésének a körét úgy kezdte, hogy a karakter nem látszott. Természetesen a rendőrségi kordon mellett nem lehet elhaladni, tehát nyitott kapunál léphet csak meg… Ugye, hogy nem könnyű?

A láthatóság kérdése fontos momentum a játékban, azzal tudjuk szépen egyesével, vagy akár csoportosan kizárni a gyanúsítottakat ezzel szűkítve a hurkot gyilkosunk nyaka körül. De, hogy a nyomozóknak se legyen könnyű, a negyedik körig minden kör végén kialszik egy lámpa Whitechapelben.

12242135_435647183289396_1399793796_nEgy játék nagyjából fél óra alatt befejezhető, de garantált, hogy az ember újra játszani akar majd utána. Mivel mindig más és más a gyilkos, soha nem lesz unalmas a társas. Meg kell említeni, hogy készült egy kiegészítője is, amivel öt új, egyedi képességekkel rendelkező karaktert kapunk. Ezeket a szereplőket felrakhatjuk a többiek helyére a táblán, szóval az eredeti nyolc, az alapjátékban felhasznált karaktert leválthatjuk velük.

Mindent összevetve és többszöri kipróbálás után azt kell, mondjam, hogy a Mr. Jack egy nagyon jó, könnyed játék, ami garantáltan megmozgatja azokat a kis szürke agysejteket, és bárkinek nagyszerű szórakozást biztosít.

12227338_435647203289394_1957063537_o