2001. szeptember 11-én 343 New York-i tűzoltó veszett oda az Ikertornyoknál. Három évvel később elindult Denis Leary főszereplésével, a hős tűzoltóknak emléket állító, hét évadot megélt Ments meg (Rescue me) c. amerikai televíziós sorozat. Manapság a 2012-ben debütált Lángoló Chicago (Chicago Fire) tarja lázban a tűzoltós filmek szerelmeseit. Valamint, még nem beszéltünk azokról a hollywoodi filmekről (Pokoli torony, Lánglovagok), amelyek kisebb-nagyobb sikerekkel a hős tűzoltók életét és munkáját mutatták be.
Egy biztos, manapság, amikor a társasjátékozás reneszánszát éli, és egyre népszerűbb Magyarországon is, egyre több ember fedezi fel azt, hogy van élet a Gazdálkodj okosan-on és a Ki nevet a végén?-en túl. A kooperatív játékok pedig egyre kedveltebbek. E játékok lényege, hogy a játékosok egymással/egymásért vannak, összefogás/összedolgozás nélkül pedig nem fognak tudni nyerni.
Kevin Lanzing 2011-ben alkotta meg Flash Point: Fire Rescue nevű kooperatív tűzoltós társasjátékát, amely ma már a második kiadásnál tart, bizonyítván népszerűségét. A játékhoz azóta számos kiegészítő is megjelent, mi azonban most az alapjátékot fogjuk bemutatni.
A játékot 1-6 játékos játszhatja. Tűzoltókat alakítunk, és célunk, hogy kimentsünk az égő épületből hét áldozatot, mielőtt az épület leégne vagy összedőlne. Ha ez sikerül, megnyertük a játékot, ha nem, vesztettünk.
A játék egy kétoldalas játéktáblát tartalmaz, tehát az elején eldöntjük, hogy melyik oldalával játszunk. Ezután, ha nem a családi verzió mellett döntünk, akkor szerepet választunk. Nyolc specialista kártya található a dobozban, mindegyik specialista rendelkezik egy rá jellemző speciális tulajdonsággal. (Egyszerre mind nem lehet a pályán, mivel a játék max. hat fővel játszható. Arra viszont lehetőségünk van, hogy játék közben lecseréljük a karakterünket egy másikra.) Ezután a játék nehézségi szintjétől függetlenül robbanások sorozatát hajtjuk végre a játék szabályainak megfelelően (itt jegyeznénk meg, hogy a játék angol nyelvű szabályismertetővel rendelkezik, de az alapjátékhoz az internetről letölthető a magyar nyelvű szabálykönyv is). Ezután felhelyezzük a veszélyes anyagokat, amelyek tovább nehezítik a játékot és még nagyobb lesz a robbanások esélye, mint a családi verzióban. Majd, ezt követően felkerülnek az áldozatokat (POI) jelölő kis kék körlapok (kérdőjellel felfelé). Az áldozatok némelyike téves riasztásként funkcionál (magyarán nincs a körlap másik oldalán semmi). Az ajtókat ne felejtsük el feltenni, mint ahogy a mentő-és a tűzoltóautót sem. Végül mindenki elhelyezi a tűzoltó bábuját egy neki tetsző mezőn az épületen kívül – és kezdődhet a játék.
Először a kezdő játékos végrehajtja az akcióit (léphet, füstöt/tüzet olthat, ajtót nyithat/csukhat, áldozatot kereshet (ez ingyenes, nem kerül akciópontba) és cipelheti őket. Ezután dob. Két dobókockával dobunk, egy hatoldalú pirossal és egy nyolcoldalú feketével. A dobókockák adják meg azt a koordinátát, ahová le kell helyeznünk egy füstjelzőt, de ha az adott mezőn már található ilyen, vagy a szomszédos mezőn tűz van, akkor átfordítjuk a tűz oldalára. Ha viszont egy tüzes mezőt dobunk ki, bekövetkezik a robbanás. A robbanás négy irányba terjed (fel, le, balra és jobbra, átlósan sosem). Ennek több következménye is lehet. Ajtók robbanhatnak be (le kell őket venni a tábláról), falak sérülhetnek (fekete kockát kell rájuk tenni, ha két darab fekete kocka van a falon, az beomlott, szabad rajta az átjárás, persze ilyenkor a tűz is átterjed), füstjelzők fordulhatnak át tűzjelűvé, elveszíthetjük az áldozatokat, illetve kiüthetjük a tűzoltókat (aki ilyenkor kikerül a mentőre és újra be kell jönnie az épületbe). Arra mindig figyeljünk, hogy három POI jelzőnek kell minden esetben fent lenni a játékmezőn, dobókockákkal kell kidobni a koordinátáit. Ha tűzjelzős mezőt dobunk ki, akkor a táblán található nyilak útját követve a legközelebbi üres, füst vagy veszélyes anyagot tartalmazó mezőre helyezzük le. POI jelző kétféleképpen kerülhet ki az épületből: kivittük vagy elvesztettük. Miután a játékos köre véget ért, a következő tűzoltón a sor. Ebben a verzióban már megjelenik a tűzoltó-és a mentőautó. Előbbi a tűzoltást segíti, utóbbi pedig azt a célt szolgálja, hogy az áldozat csak akkor számít kimentettnek, ha elcipeljük a mentőautóhoz. A járművekkel utazhatunk is, az autókra való felkapaszkodás és a leszállás nem kerül akciópontba, de az utazás a járművekre vonatkozó akciópontok levonását vonja maga után. Olykor azonban szükség van erre, ha például az épület másik oldalára akarunk gyorsan eljutni.
A játékot akkor nyerjük meg, ha sikerül hét áldozatot kimentenünk, mielőtt az épület leég (elfogynak a füst/tűz jelzők), összedől (elfogynak a fekete kockák) vagy bent ég négy áldozat. Ha utóbbi három feltétel valamelyike előbb teljesül, mint hogy kihoznánk a hetedik áldozatot, vesztettünk.
A játék tartalma:
- Egy kétoldalas játéktábla
- 6 tűzoltóbábu (az új kiadásban már tűzoltófigurákat formáznak)
- 33 fenyegetésjelző (egyik oldalon tűz, másikon füst)
- 18 POI jelző (12 áldozat és 6 téves riasztás)
- 24-24 sérülés jelző ill. tűzfészek jelölő
- 21 akciójelző
- 8 ajtójelző
- 3 gyógyítás jelző
- 6 gyúlékony anyag
- 2 jármű (tűzoltó-és mentőautó)
- 6 játékos kártya a tűzoltók színeiben (piros-fehér-zöld-sárga-kék-narancs)
- 8 specialista kártya (Kapitány, Felcser, Képalkotó technikus, Haboltós, Veszélyes anyag elhárító, Mentési specialista, Tömlőkezelő, Általános tűzoltó)
- 2 dobókocka (piros D6 és fekete D8)
A Flash Point: Fire rescue jó szórakozást nyújt családoknak, baráti társaságoknak egyaránt. Ajánlott a kooperatív játékokkal most ismerkedőknek, az ilyen típusú játékokat kedvelőknek és azoknak is, akik szeretnének bátor tűzoltók bőrébe bújni, a végén hősként ünnepeltetni magukat és persze társaikat.