Bejegyzések a címkékkel családi játék

Palazzo – licitálós palotaépítés

A játék Firenzében játszódik a XV. században, minden játékos egy-egy építészt személyesít meg, akik próbálják a legértékesebb palotákat (palazzo) felépíteni. Az Alhambrához hasonlóan ez is egy könnyed játék, melyben szintén palotákat építünk, illetve átépítünk, különböző pénznemekkel vásárolunk, azonban a lapkaszerzés itt licitálással történik, ezáltal erősebb a résztvevők közötti interakció és a szerencsének is kisebb szerepe […]

Crowdfunding kitekintő 2016.07.27

Figyelem! A mai kitekintő nyomokban licenszelt élőhalottakat, egymás ellen harcoló, menekülő törpöket, futurisztikus focicsapatokat és egészséges mennyiségű grimdark adagot tartalmazhat, megtekintését minden korosztálynak ajánljuk. Dreadball második kiadás A Mantic Games négy évvel ezelőtt adta ki Dreadball névre hallgató terepasztalos sportjátékát, felrázva ezáltal a már évek óta tetszhalott állapotban lévő Blood Bowl által uralt műfajt. A […]

Race to the North Pole

Mi történik, ha veszünk néhány sarkkutató csapatot, kidobjuk őket az Északi-sark közepén azzal a feladattal, hogy versenyezzenek, melyik csapat ér fel teljes létszámmal a sarkkör közepén lévő hegyre? Majd mindezt megbolondítjuk a szeszélyes sarkköri időjárással, ami pillanatok alatt megváltoztatja az amúgy is hektikus erőviszonyokat? Ha az egészet nyakon öntjük a megfelelő mennyiségű humorral, megkapjuk a 2015-ös év […]

Flash Point: Fire Rescue

2001. szeptember 11-én 343 New York-i tűzoltó veszett oda az Ikertornyoknál. Három évvel később elindult Denis Leary főszereplésével, a hős tűzoltóknak emléket állító, hét évadot megélt Ments meg (Rescue me) c. amerikai televíziós sorozat. Manapság a 2012-ben debütált Lángoló Chicago (Chicago Fire) tarja lázban a tűzoltós filmek szerelmeseit. Valamint, még nem beszéltünk azokról a hollywoodi filmekről […]

MOW – Kerüld a büdös teheneket!

A Mow egy könnyed parti kártyajáték, amiben az a célod, hogy a lehető legkevesebb büdös tehenet tereld be a karámodba. Hogy mennyire szaglik egy ilyen jószág? Azt a kártyán látható legyek száma határozza meg. A játék több körből áll, és az veszít, akinek előbb gyűlik össze száz, vagy annál több legye. A játék kezdetekor minden […]

BANG! Van lövésed, kivel vagy?

A vadnyugati témájú sokak által ismert, egyik leginkább kedvelt party játékot szeretném nektek kicsit bemutatni. A BANG! játékot 4-7 személy számára tervezték, 8 éves kortól, könnyed kikapcsolásképpen, hiszen játékideje is maximálisan 40 perc. A jó, a rossz és a csúf – mert nem szép dolog mindenkire lődözni A játékban három szerepkör közül osztanak nekünk egyet […]

Takenoko

Hadd mutassam be nektek ezt a könnyed, gyorsan megtanulható, szépen kivitelezett családi játékot; melynek a mesébe illő környezete, egy remek taktikai játékot rejt magában, ahol a saját pontjaik gyűjtögetése közben, könnyedén kibabrálhatunk a többiekkel is. A játékosok megbízást kaptak Japán császárától, hogy gondoskodjanak a Kínai uralkodótól ajándékba kapott óriáspanda megfelelő elhelyezéséről és gondozásáról. A játékosok […]

New York királya (King of New York)

A remek Tokió királya társasjáték továbbfejlesztése. Ugyanolyan pörgős és szórakoztató, de több taktikai lépést tartogat a játékosok számára! A szörnyek ezúttal Amerikába is eljutva, New York városát veszik támadásba. Azon túl, hogy lerombolni szeretnék, celebek (Szupersztár kártya) és a szabadság védelmezői (Szabadság szobor kártya) is akarnak lenni. A játékpálya komplikáltabb és immár az amerikai hadsereg […]

Tokió királya (King of Tokyo)

Ki lesz Tokió királya? Akarom mondani, a legfélelmetesebb és vérengzőbb szörnye? A játék egyszerű, szórakoztató és pörgős partijáték, amelyben Tokió városát ostromló szörnyek bundájába vagy éppen kitinpáncéljába kell bújnunk. Ezeknek a szörnyeknek egy céljuk van: rombolva győzni, közben nem kímélni a többi szörnyeteget sem. A játék kellékei: 6 darab speciális dobókocka, amellyel 1, 2, 3 […]