Mysterium – A kopogó szellem segít

Egy vidéki kastélyba halloween éjjelén hat médium érkezik. A házat megmagyarázhatatlan jelenségek teszik lakhatatlanná. Egyesek szerit valami évek óta kísérti a sötét, kihalt folyosókat… A hat bátor médium feltett szándéka, hogy a kísértetjárás okait felderítsék, de csupán egyetlen éjszaka, vagyis hét óra áll a rendelkezésükre. Halloweenkor, amikor a legvékonyabb a fátyol evilág és a túlvilág között, megjelenik maga a szellem is, és a médiumok rájönnek, hogy közösen kell munkálkodniuk a kísértettel, hogy felderítsék a sötét udvarház rejtélyét.

Mindenki ismeri azokat a történeteket, amikor egy nagy múltú nemesi család kastélyában gyilkosság történik. Nem lehet tudni ki és miért tette, a rendőrség pedig a nyomozás után lezárta az ügyet… Ám a megoldatlan bűntény súlyos, sötét nyomot hagy az épületen, kísértetiessé teszi azt. Ilyen történetet dolgoz fel a Mysterium társasjáték is.

De konkrétan miről is szól ez a társas?

A játékosok közül az egyikük a szellem 12910787_480844662102981_1257819603_nbőrébe bújik, a többiek pedig médiumokat fognak alakítani. A szellem nem tud addig megbékélni, míg gyilkosának kilétét fel nem fedik, és az ő feladata lesz, hogy látomáskártyákkal segítse a társait. A látomások megfejtésére hét órájuk, azaz hét körük van a médiumoknak.
Elsőként ki kell választanunk, hogy ki lesz a szellem. Van egy médiumoknak szánt pakli és egy szellemnek szánt pakli, mindkettőben ugyanazokkal a lapokkal találkozhatunk. Ezt követően a médiumok a játékosok számától függően gyanúsított, helyszín és tárgy kártyákat húznak a saját paklijukból. Ezeket a kártyákat, mint már említettem a szellem paklija is tartalmazza, ezért könnyedén ki tudja keresni a választott lapokat.

A szellem, a gyönyörűen kidolgozott paravánja mögött véletlenszerűen kiválaszt minden médiumnak egy gyanúsítottat, helyszínt és tárgyat. Természetesen úgy, hogy ezt a játékosok nem láthatják. Miután megvannak az előkészületekkel, a szellem minden médiumnak saját látomást ad egy (vagy több) látomáskártya segítségével. Ezekből elméletileg a médium képes lehet kikövetkeztetni, hogy mit szeretett volna neki jelezni a szellem. Hét környi látomáskártya áll a médiumok rendelkezésére, hogy kiválasszák a saját gyanúsítottjukat (plusz személy, helyszín, tárgy), merthogy minden játékosnak saját gyanúsítottja van. Ha ez idő alatt mindegyikük összegyűjtötte a saját maga hármasát, akkor következik a közös látomás.

12903655_480844672102980_722767504_oA végső látomás hivatott rámutatni arra, hogy a gyanúsítottak közül ki a valódi elkövető, hol történt és mivel a gyilkosság. Persze ez se olyan egyszerű, mint elsőre hihetnénk. A médiumok nem tudják, hogy melyik látomáskártya melyik részletre utal, és mindenki csak annyi látomáskártya lapot nézhet meg, amennyire a játék során begyűjtött médiumpontjai feljogosítják. Médiumpontokat akkor szerezhetünk, ha sikeresen értelmeztük a látomásunkat, illetve tippelhetünk még más médiumok látomás-értelmezésének helyességére is, és ha sikeresen tippeltünk, pontokat szerezhetünk vele. Ha elég sokat összeszed ezekből egy-egy médium, akkor mind a három végső látomáskártyát láthatja a közös, csoportos döntéshozatal előtt. A közös látomásról azonban mindenkinek magának kell döntenie.

Összebeszélés nélkül, a látott lapok alapján meg kell 12914835_480844678769646_656264371_otippelniük ki volt az igazi gyilkos.
Azt a gyanúsítottat nevezik ki a játék végén bűnösnek, akire a legtöbb szavazat esik, és ha ez egybe esik azzal, amit a szellem ténylegesen akart mutatni, akkor mindannyian nyertek… Egyéb esetben sajnos mindenki veszített, és újabb egy évet kell várni a rejtély megoldására.

A játék nagyon pörgős és élvezetes. Ráadásul, mivel kooperatív, csak a játékosok saját megérzései és rossz kártya értelmezése állhat a siker útjában. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a misztikus és megérzéseken alapuló játékokat, mert abbahagyhatatlan, és a kártyáknak hála, változatos játékélményt nyújt. 12922218_480844668769647_395900800_o