Arkham Night, Győr – 2016.10.22.

A győri Társasfészekben 2016. október 22-én sikeresen lezajlott az első hajnalig tartó társasjáték eseményünk, az Arkham Night!

Amikor szombaton 16 óra körül megérkeztem a helyszínre, őszintén megvallva megijedtem. A Társasfészek tele volt, ami nagyon jó érzéssel töltött el. De olyanokkal, akik a klubnapra jöttek, és nem az Arkham Night-ra. Vajon hogy fogunk elférni??? Aztán szerencsére minden megoldódott magától!

ossz

Elsőnek egy Pandemic: Reign of Cthulhu-t játszattam. Az egyik játékos, István, azt mondta, hogy ez könnyű játék, egyszer már játszott vele. Aztán kiderült, hogy “nem teljesen” a szabályok szerint játszottak. Így azért már kihívás volt a meccs: fel is ébredt Cthulhu!

eld1A fenti játék felénél átmentem egy másik asztalhoz, hogy elkezdjem felpakolni a Rettegés Arkhamban-t. Egy másik asztalon pedig András barátom készülődött az Eldritch Horrorral. Egy harmadikon pedig egy Mansion of Madness-nek álltak neki. “Rövid” szabályismertetés után, minimális csúszással neki is álltunk a játékoknak, az én asztalomnál 8-an küzdöttünk meg Yig ellen, Andrásnál is majdnem telt ház volt, a MoM-nál pedig 5-en vették fel a küzdelmet az őrülettel. Az első két asztalnál elbuktak a csapatok, Mansion-nél nem tudom mi lett a vége. Ami biztos Nyomozók-Cthulhu 0:3. Nem volt valami rózsás a helyzet.

 

Aark1 következő Arkham/Eldritch Horror forduló előtt volt egy kis szünet (mivel gyorsan elbuktak a nyomozók, így hosszabb, mint amire számítottunk :-/ ), addig két asztalon is kipróbálták az Elder Sign kártyás játékot, valamint ismét előkerült egy játék erejéig a Reign of Cthulhu is. Jaj, hányszor láttam már a nyomozók végét, mert elfogyott a húzópakli… Most is ez történt, ha marad két lap még, akkor sikeresen teljesítik a küldetést. Vagy ha egy körrel korábban picit máshogy cselekednek. De késő bánat…

A kártyás játékoknál nem tudom mi lett a vége (szerintem kikaptak), a Pandemic ismét bukó volt. Szerintem 6:0 Cthulu-nak… (bár mintha egyszer nyertek volna a 3 körből)

A második kör hosszabb lélegzetvételű játékai éjfél körül kezdődtek. A Rettegést hajnal fél négy körül abbahagytuk, kiegyeztünk egy döntetlenben (szerintem vesztettünk volna…), az Eldritch-t pedig 4 óra előtt hagyták abba a játékosok. Ott elvileg nyerésre álltak a nyomozók.

focim

Nagyon elfáradtunk, hosszú volt az éjszaka, de mindenki jól érezte magát.

Sajnos, ha rajtunk múlott volna, akkor bizony már csak káosz, őrület és pusztulás lenne a Földön… Remélhetőleg jövőre jobban teljesítünk!