Rettegés Arkhamban – a kapuzárás(i pánik) játéka :D

Rettegés Arkhamban – a kapuzárás(i pánik) játéka :D

A Rettegés Arkhamban már nagyon régóta megvan nekem. Talán a legelső társasjáték volt, amit megvettem. Mivel elég hosszú a játékidő, így sajnos ritkán kerül elő, de a 2016.10.22-én megrendezett Arkham Night-on ismét előkerült, játszottunk is kettőt először 8 majd 6 játékossal. Ennek örömére kedvet kaptam, hogy írjak róla egy cikket, hátha mások is kedvet kapnak hozzá, és többször kell a Társasfészekbe elhoznom a játékot 😀

A játék Arkhamban játszódik, tulajdonképpen egyszerű, bár a kb. 30 oldalas szabálykönyv sokakat elriaszthat. Igazából tipikus Fantasy Flight Game-es kiadás: rengeteg jelző, szép grafika, a szabálykönyvben sok magyarázó példa, egyszerű szabályok – csak ez utóbbiból rengeteg van.

arkcim

A játék célja, hogy megakadályozzuk a főellenség (egy istenség) felébredését, vagy ha erről lekéstünk, akkor győzzük le harcban. A játékosok nyomozókat alakítanak, és egyáltalán nincs könnyű dolguk. A játék szépen el van látva ellenségekkel: 8 istenség közül választhatunk főellenségnek, rengetegféle szörny mászkálhat Arkham utcáin (az egyszerű kultistától kezdve a vámpíron át, a Shoggothig bezárólag).

A játék körökre oszlik, minden kör 5 fázisból áll:

  1. Frissítési fázis: varázslatok és egyéb „kimerülő” dolgok visszaforgatása; tulajdonság csúszkák módosítása; dobás arra, hogy továbbra is átkozott/áldott maradsz, jönnek e a behajtók a bankból és hasonló finomságok. Ettől függetlenül ez a legrövidebb fázis talán.
  2. Mozgás fázis: a nyomozók mozoghatnak Arkham (és a külső dimenziók) különböző helyszínein, illetve ha találkoznak egy szörnnyel, akkor megküzdhetnek velük vagy megpróbálhatnak ellopózni mellettük.
  3. Arkhami találkozások: attól függően, hogy a nyomozó hol fejezte be a mozgását, a megfelelő helyszínhez tartozó történéseket végre kell hajtani. Ez lehet a helyszín speciális akciója, vagy történhet kártyáról is.
  4. Külső dimenziók-béli találkozások: ugyan az, mint a fent említett, csak a külső dimenziókhoz tartozó pakliból kell húzni kártyát.
  5. Mítosz fázis: itt kiderült hol nyílik új dimenzió kapu (és hol jön vele együtt egy szörny), hol lesz nyom (erről picit később), valamint mi történik épp a városban (esik az eső, lecsap egy sorozatgyilkos stb.).

A körökben minden játékos egyszer sorra kerül, kivéve a mítosz fázisban: ott csak a kezdő játékos húz fel lapot a megfelelő pakliból.

ah2

Gyakorlatban a játék úgy zajlik, hogy kapuk nyílnak, azokon szörnyek jönnek Arkhamba. A kapukat be kell zárni, a szörnyeket le kell győzni. A nyomozók ide-oda mendegélnek Arkhamban és igyekeznek minél több nyomot összegyűjteni, ugyanis ezzel tudnak például véglegesen lezárni egy kaput (valamint ősi jellel). Amennyiben kellő számú kapuzárás történik, az isten visszafekszik még aludni pár száz évet.

cthulhu-front-face

Kalandjaink során érdemes tovább felszereléseket gyűjteni/venni, ezzel tudjuk növelni a nyomozónk különböző tulajdonságait (a felszerelések száma nagyon sok!). Ugyanis a játék folyamán különböző próbákat kell dobni hatoldalú kockákkal. A kockák számát a karakter tulajdonságértéke határozza meg (+/- a próba módosítói). Általában egy siker elég (ehhez legalább egy db 5-öst kell dobni. Ha átkozott vagy 6-ost. Áldott állapotban 4-es is elég.)

A játékot legyőzni nagyon nehéz. Királyul koordinált kooperáció kell és egy adag szerencse (ezt legalább lehet befolyásolni az Áldás megvásárlásával). Sajnos még csak kb. 10-szer játszottam vele, és talán csak egyszer sikerült legyőzni az aktuális ébredező istenséget. A játék többször újrajátszható, ugyanaz sosem lesz megint. Ezen kívül elég sok kiegészítőt is csinált a gyártó, amik „csak” új lapokat, vagy akár új helyszíneket is biztosítanak a bátor nyomozóknak!

Bátran ajánlom azoknak, akik nem félnek a kudarcoktól, tetszik nekik Lovecraft világa, és van felesleges 2-4 órájuk!

Pandemic: Reign of Cthulhu

Pandemic: Reign of Cthulhu

Egyik nagy kooperációs kedvencem a Pandemic nevű játék. A Reign of Cthulhu ennek egy átdolgozott, H. P. Lovecraft világába áttett változata.

Ebben a verzióban nem vírusokat kell legyőzni, hanem kultistákat és Shoggoth-okat, a végcél pedig az, hogy megakadályozzuk Cthulhu-t abban, hogy felébredjen. Ezt úgy tudjuk elérni, ha mind a négy városban a dimenzió kapukat bezárjuk. Igen, városokban, ez is különbség az eredeti játékhoz képest. Mindegyik helység ismert a Lovecraft-i világból (Arkham, Dunwich, Innsmouth, Kingsport), és mindegyik több helyszínre bomlik: van kórház, temető, kávézó, vasútállomás.

kut2

A játékmenet szinte ugyan az, mint az eredeti Pandemicben, végrehajtasz 4 akciót, húzol 2 kártyát a játékos pakliból, majd fertőzöl kultistázol 🙂

Lássuk miben más ez, mint az eredeti:

  • a nagy távolságú mozgást megkönnyítették. Amennyiben egy busszal jelölt helyszínen vagy, akkor eldobsz egy kártyát. Amennyiben olyan színű, amilyen a városban vagy, akkor a térképen bárhova elmehetsz (NEM csak a buszmegállóval jelölt helyre!), vagy abba a városba utazhatsz bárhova, amilyen színű lapot eldobtál. Jah igen, a játékos pakli lapjai csak a város nevét tartalmazzák, helyszíneket nem. Valamint lehet használni a még be nem zárt dimenzió kapukat is.
    pandemic-reign-of-cthulhu-cards-540x405
  • Amikor feljönne egy helyszínre a negyedik kultista, akkor nem kitörés lesz, hanem elkezdenek kántálni („ia ia cthulhu fhtagn”), alkotnak egy kört, és megidéznek egy istenséget (ezekből 12 van, plusz Cthulhu). Ezen istenségeknek kétféle változata van: vagy folyamatosan szívatják a nyomozókat, vagy egyszeri hatásuk van. Valamint, ha felébred az utolsó istenség is, akkor vége a játéknak: Cthulhu, aki őrületet, pusztulást és kihalást hoz a világunkra!
  • E.T. Shoggoth: egy csúnya nagy szörny, aki nagyon árvának érzi magát a világunkban, ezért haza akar menni. Ebből adódóan ő is mozogni fog a térképen (hogy mikor, azt az idéző kártyán látható kis ikon fogja közölni a játékosokkal), méghozzá a hozzá legközelebb eső kapu felé indul el.
    sogi
  • Őrület! Minden nyomozónak van 4 épelméjűség pontja. Ha ezek elfogynak, akkor az illető megőrül, és meg kell fordítani a karakterkártyát: immár egy félig kettyós emberkét fogunk irányítani, aki gyengébb is, mint volt. Hogy mennyi épelméjűséget vesztünk, azt egy kocka határozza meg. Hogy mikor kell dobnod a kockával? Amikor találkozol Shoggoth-al, aki távolról sem – közelről meg mégannyira sem – hasonlít a kis aranyos E.T.-re, valamint, ha átmész egy dimenziókapun, illetve amikor felhasználsz egy relikviát. Vagy ha peches vagy, és te húzod fel a szívatókártyát, az Evil Stirs-t (amikor valami nagyon rossz történik veletek).
  • Jól kidolgozott figurákkal lépdelhetünk. Még a kultisták sem egyszerű kockák, hanem rendes alakot kaptak!
  • A hangulat!!! Rakjatok be valami jó kis zenét, és mehet a menet. Az istenek folyamatosan ébredeznek, „áldásos” hatásukat mindig érzitek, emlékeztetnek minket arra, hol is vagyunk. S hogy közel a vég!

A játék nehéz még a legkönnyebb fokozaton is. Sajnos sok múlik a kiválasztott karaktereken is, pl. a Hunter és a Detectiv párosítás eléggé megkönnyíti a játékosok dolgát. Ettől függetlenül szerintem még többször láttam bukást, mint győzelmet. Valamint olyan érzésem van, hogy két játékossal picit könnyebb „altatódalt énekelni”.

pandemic-cthulhu-characters

Ami miatt nekem nagyon tetszik, és ami miatt szerintem kellőképpen különbözik az eredeti Pandemic-től, az az istenek és az őrület bevezetése.

Nálam most aktuális kedvenc, és egy darabig még így is fog maradni. Remélem lesz neki kiegészítője. Rövidesen! Most, vagy megőrülök! 😀

IV. Tales of Arrabona – ELMARAD!

IV. Tales of Arrabona – ELMARAD!

A rendezvényt sajnálatos módon idén ősszel nem tudjuk megrendezni, így azt 2017 tavaszán szeretnénk bepótolni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk addig is klub alkalmainkra, ahol (előzetes egyeztetéssel) kipróbálhatják a jövő évi versenyre felvértezve a Malifaux, Western és egyéb játékokat.

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Győrben a Tales of Arrabona. Ennek kapcsán szeretettel várunk minden Malifaux játékost, aki részt akar venni a megmérettetésen. Mint minden évben most is Győr legendáit ültettük át a játék szabályaira, ráadásul hármat is. Azok akik nem ismerik a játékot lehetőségük van kipróbálni a helyszínen (bővebben róla itt).

Helyszín: TársasFészek /Győr, Szent István út 41./

Időpont: A verseny 2016. 11. 13-án 9.00 órától lesz.

Nevezés: Nevezni november 6-ig lehet a mostklub.gyor@gmail.com címre küldött levélben. A levél tartalmazza a neved, hogy milyen városból/klubtól jössz és frakciód, amivel játszol.

Nevezési díj: 1500.-Ft, amit a helyszínen kell kifizetni. Aki a nevezési határidő után szeretne nevezni, az megteheti, de ekkor a nevezés 2000.-Ft.

Sereg pontszáma és fordulók: Három forduló lesz 90 perces időtartammal. A sereg maximum 50 lélekkőből állhat, de a játékosok megegyezés szerint kevesebb pontból is játszhatnak. A küldetések az előző három év speciális küldetései lesznek.

  • Első forduló: Mária könnycsepp
  • Második forduló: Vaskakas
  • Harmadik forduló: Fröccshordó

Díjazás: A helyezettek pénzjutalomban részesülnek kupon formájában, melyet levásárolhatnak a Sas és Kos társasjátékboltban.

Arkham Night a TárSasFészekben!

Arkham Night a TárSasFészekben!

Van kedvetek egy egész estés-éjszakás társasozáshoz?

Október 22-én győri Arkham Night-on idén első alkalommal emlékezünk meg H. P. Lovecraftról, a magyar Arkham Night rendezvények égisze alatt.

Aki nem ismerné, művei egy saját maga alkotott világban játszódnak, ahol a földet egykoron uraló ősi istenek, a Nagy Öregek mély álomba merülve várják, hogy visszatérjenek, ami pusztulást és káoszt hozna a földre.

Lovecraft világát előszeretettel dolgozták fel jó néhány társasjátékban. A játékok többsége nem a megszokott játékmechanikákat alkalmazza, inkább a történetekre helyezik a hangsúlyt. A játékokban nagyrészt nyomozókat alakítunk, akik megpróbálják megakadályozni, hogy felébredjenek a Nagy Öregek.

Az este folyamán ezekkel a játékokkal lesz lehetőségetek játszani, több asztalon, részletek az Facebook eseményünk bejegyzéseiben: https://www.facebook.com/events/367513290303276/?active_tab=posts

  • Arkham Horror / Rettegés Arkhamban
  • Elder Sign
  • Eldritch Horror
  • Call of Cthulhu
  • Mansion of Madness 2

Időpont: 2016. október 22. 17:00 – október 3. 04:00
Helyszín: TársasFészek (Győr, Szt. István út 41.)

Országos info: https://www.facebook.com/events/1270565656321851/


 

Horus Heresy – Imperialis Militia Cultists vs Alpha Legion csata beszámoló

Horus Heresy – Imperialis Militia Cultists vs Alpha Legion csata beszámoló

A Horus Heresy már jó pár éve a piacon van a Forgeworld-nek köszönhetően. Ez tulajdonképpen olyan, mint a Warhammer 40 000, csak „picit” korábban, a Horus eretnekség időszakában játszódik. Akkor, amikor a Császár légióinak fele fellázadt, és átállt a Káosz oldalára. A légiók egymás ellen fordultak, és végül a Terráért folyó küzdelemben bár a Császár legyőzte Horust, de szörnyű árat fizetett érte….

Visszatérve a játékra:  a szabályok 90-95%-ban megegyeznek az eredeti játékkal, lényegi változások a seregépítési szabályoknál vannak.

Én már párszor játszottam baráti meccset HH-s Alpha Legiós seregemmel, bizonygattam, hogy igazából teljesen belepasszol a WH40k-ba. Remélem lesz egy-két olyan verseny (khm… FFZ? BattaBattle? 😀 ), ahol megengedik majd az ilyen sereggel való indulást. Viszek sört! Meg diópálinkát! Esküszöm!!! 😀

wp_20161005_001

Mindenesetre a minap, egy borús estén végre egy igazi HH-s csatát játszottam Doki barátommal, 1650 pontból. Én természetesen kedvenc Alpha hímjeimet hoztam, az ellenfelem pedig renegát kultista sereget pakolt fel.

A seregek:

Alpha Legion:

  • Armillus Dynat oberhé parancsnoki osztaggal (1 zászlós és 3 kiválasztott)
  • Mortis drenya
  • 2×10 fő bunyi légiós
  • 5 fő recon, távcsöves pufkákkal
  • 5 fő kisegítő osztag, mindegyiknél meltagun
  • Sicarian tankokból egy-egy
  • Scorpius Whirlwind rakétás páncélozott gépjármű

Imperialis Militia (cultist)

  • Force Commander (spec: a seregnek +1 szivósság -1 kezdemény, Fear, Rending, 6+ FNP)
  • Rouge psyker lvl.2
  • 2 kultista osztag (20-22 fő), egyik puskával másik pisztollyal
  • 12 fő gránátos (2 plazmával) Arvus lighter-ben
  • 5 heavy platoon lascannonnal
  • 5 db chaos spawn
  • 3 Sentinel
  • 2 Leman Russ Demolisher
  • Malcador Heavy Tank

A felállási zóna a hosszú oldal történt. A küldetés az volt, hogy rakjunk fel 5 objektívát a felállási zónán kívül, a játékosok annyi győzelmi pontot kapnak, ahányat foglalnak bármelyik kör elején – igen, az ellenfél körében is.

Le kell szögeznem, mind a ketten hol rettentően rosszul, hogy rettentően jól dobtunk. De általában az előbbi volt a jellemző…

Én kezdtem a felállást, valamint a csatát is. A bal szárnyamon a főnököm állt karöltve egy taktikai és a recon osztaggal, szemben voltak a káosz ivadékok valamint egy közelharci osztag. Középütt igazi tankcsata alakulhatott volna ki: ott állt a két Sicarian-om kettő Demolisher-el és egy gyalogos osztaggal szemben. Jobb szárnyamon volt a drenya és a Scorpius, szemben egy Malcadorral.

wp_20161005_003

Az első körben sikerült leszednem a két Demolisher-t A munka nagy részét a Tank Destroyer végezte el. Imádom ezt a „szépséget”. Bár szerencsém is volt, mert egy osztagban jött a két „szörnyeteg”. Ezzel elég nagy kő esett le a szívemről. 10-es erő, 1-es AP, effekt 6+2… pukk az egyik tank 😀 A másikat meg lasca-kal és a nem-nagyon-szóródok-el Scorpius rakétákkal intéztem el. Ez utóbbi pár puskás gyalogost is levett a pályáról.

Doki nem sok mindent csinált: nem volt nagyon mivel… A Malcador levett 3 mariskát középről, meg immo-vá lőtte a Tank destroyerem 🙁 , valamint berohanta a spawn-okkal a főnököt, és egy kiválasztottat megölt.

A második körben lejöttek a meltások, egy lecsúszó találatot voltak képesek bevinni a Malcadornak. Szép volt fiúk, jelentkezzenek kivégzésre! A Scorpius megint hihetetlenül pontosan lőtt, és ismét csak pár puskást vett le. Doki a pisztolyos srácokkal megrohanta az egyik 10 fős osztagomat. Előtte lőttem rájuk 26 bolterrel, 1 lasca-val és egy Beam akármivel. Le is esett talán két fő ennek köszönhetően? De kárpótolt(?) az, hogy ő közelharcban iszonyat rosszakat dobott: a negyvenX dobásból a fele se talált, utána egy 6-os sem volt a sebzésre (rendinges fegyver volt a srácoknál). Mondjuk a 10 mariska is 11 ütésből csak 1 kultistát tudott megölni… A kockák na, mind a két oldalon.

wp_20161005_002

A Malcador megfordult, és leszedte a meltásokat, mást nem csinált ebben a körben. Bejött a bal szárnyamon a 3 Sentinel, egy lecsúszó a Tank Destroyer-nek. A spawn-oberhé párharcban ment a picsi-pacsi, sebet nem kaptam, csak osztottam.

A harmadik körben lelőttem a három Sentinelt a másik Sicarian-nal (Battle tank), a Scorpius leszedte a Heavy laser-es osztagot (komolyan, a szóródás kockával szerintem 16-ból 12-szer találatot dobtam… Mi volt velem, nem tudom… 😀 ) A közelharcos oberhé és az osztaga nagy nehezen leküzdötte az ivadékokat, a mariskáim cserébe elfogytak a kultistákkal szemben. Bejött a repcsi, de nem sok mindent csinált.

Ez volt az utolsó kör, amit rendesen lejátszottunk. Fent maradt Doki részéről a Malcador, 3 sebet kapott, a két kultista osztaga megfogyatkozva, a repcsi, benne az osztaggal. Részemről a Battle tank és a Scorpius teljesen épen, a Tank Destroyer éppen hogy élve, a főnöki osztag, a recon, meg 5 vagy 6 fő mariska a jobb oldalon.
A következő kört már csak a gyorsan-dobd-le, meg ez-történt-volna alapon nyomtuk le: az oberhém berohanta volna a pisztolyos srácokat, talán le is darálják őket, így már nem zavarták volna a recon-okat az objektíva foglalásánál. A Scorpius keményen belelőtt volna a puskás osztagba, és még a repcsit is leszedtem volna. Doki körét még így sem nyomtuk le.

wp_20161005_004

Tapasztalatok:

A Scorpius nagyon király volt, a Tank Destroyer gyilkolt, ha nem lesz immo, akkor a Malcadorba is belekóstolt volna. Gyalogosoknak jó a Rhino (amit nem hoztam), mert ha megmaradnak a Demolisherek… annak a fele se tréfa.

Győzelmi pontokkal győztem (a vége kb 12-9 lett), mert végi tudtam két objektívát foglalni, már felállásból és egy harmadik is elérhető közelségben volt. De ez a mi hülyeségünk is volt, mert nem olvastuk el rendesen a szabályt, hogy MINDEN kör elején van pontírás.

Az osztagok összeállításában sokkal kisebb a szabadság, mint 40k-ban, ami nekem nagyon bejön. Ott már túl sok az opció, és követhetetlen néha… A formációkról nem is beszélve. Bár itt is vannak ehhez hasonló dolgok (Rites of War), de nem keveri meg ennyire az egészet.

Összességében egy jó meccs volt. Remélem máskor is játszunk még ilyet! Sőt! Biztos van még rajtunk kívül is olyan, akit érdekel a Horus Heressy, és előbb vagy utóbb akár még versenyt is szervezünk!

 

II. X-wing házibajnokság Győrben

II. X-wing házibajnokság Győrben

Szeptember 25-én sikeresen lezajlott a II. X-wing verseny Győrben. Ezúttal 8 nevező volt, de ugyan úgy, mint az első alkalommal, egy nem helyi versenyző vitte el az első helyért járó oklevelet és ajándékot.

v2

Ezúttal is mint szervező/bíró vettem részt az eseményen.

A versenyzők három küldetésben mérhették össze tudásukat, mindegyikben volt egy kis egyedi dolog. Ahogy észrevettem a küldetések tetszettek a játékosoknak (a versenykiírást és a küldetéseket itt olvashatjátok), és talán ez lehet egy nagy vonzereje a „vidéki” versenyünknek, így legközelebb is törekszünk majd egyedi küldetések megírására.

Érdekes volt, hogy mindenki picit másképp állt neki a csapatai összeállításának: volt aki egy kisebb tömeget hozott, volt aki inkább nagy hajókat. Nagy küzdelmek voltak, volt akit segített az Erő, másoktól elfordult egy picit.

Ismét voltak érdeklődők, ketten is, és határozott ígéretet kaptam tőlük, hogy a következő megmérettetésen már ők is részt vesznek. Az ilyet mindig örömmel hallja az ember… 😀

mind

Bár nem versenyeztem, de azért nem unatkoztam én sem. Élvezet volt nézni az egymásnak nekifeszülő csapatokat, ahol egyik pillanatban az egyik fél állt nyerésre, majd mire 5 perc múlva visszatértem, már a másik játékos állt nyerésre. És nézelődés közben megszállt az ihlet: tulajdonképpen elkészültek a következő FFZ-re a küldetések. Már csak tesztelni kell azokat. Ígérhetem, kellően hozzák majd a szokásos battai hangulatot…

Oh igen, a házibajnokságra visszatérve: sajnos a küldetések előre nem voltak letesztelve, bevallom őszintén, de a kérdéses esetekben improvizáltam, és igyekeztem „életszerű” döntéseket hozni.

Csak úgy mellékesen megjegyezném, nálunk még az utolsó helyezett is szerzett 1 győzelmi pontot!!! 😀

A végeredmény:

  1. Babinszki István 16 VP
  2. Barta Henrik 13 VP
  3. Kolonicz Mihály 12 VP
  4. Remport Gábor 10 VP
  5. Kőhalmi Ádám 9 VP
  6. Takács Erik 8 VP
  7. Heiter Ákos 8 VP
  8. Tóth Ádám 1 VP

elsok