II. X-wing házibajnokság Győrben

Szeptember 25-én sikeresen lezajlott a II. X-wing verseny Győrben. Ezúttal 8 nevező volt, de ugyan úgy, mint az első alkalommal, egy nem helyi versenyző vitte el az első helyért járó oklevelet és ajándékot.

v2

Ezúttal is mint szervező/bíró vettem részt az eseményen.

A versenyzők három küldetésben mérhették össze tudásukat, mindegyikben volt egy kis egyedi dolog. Ahogy észrevettem a küldetések tetszettek a játékosoknak (a versenykiírást és a küldetéseket itt olvashatjátok), és talán ez lehet egy nagy vonzereje a “vidéki” versenyünknek, így legközelebb is törekszünk majd egyedi küldetések megírására.

Érdekes volt, hogy mindenki picit másképp állt neki a csapatai összeállításának: volt aki egy kisebb tömeget hozott, volt aki inkább nagy hajókat. Nagy küzdelmek voltak, volt akit segített az Erő, másoktól elfordult egy picit.

Ismét voltak érdeklődők, ketten is, és határozott ígéretet kaptam tőlük, hogy a következő megmérettetésen már ők is részt vesznek. Az ilyet mindig örömmel hallja az ember… 😀

mind

Bár nem versenyeztem, de azért nem unatkoztam én sem. Élvezet volt nézni az egymásnak nekifeszülő csapatokat, ahol egyik pillanatban az egyik fél állt nyerésre, majd mire 5 perc múlva visszatértem, már a másik játékos állt nyerésre. És nézelődés közben megszállt az ihlet: tulajdonképpen elkészültek a következő FFZ-re a küldetések. Már csak tesztelni kell azokat. Ígérhetem, kellően hozzák majd a szokásos battai hangulatot…

Oh igen, a házibajnokságra visszatérve: sajnos a küldetések előre nem voltak letesztelve, bevallom őszintén, de a kérdéses esetekben improvizáltam, és igyekeztem “életszerű” döntéseket hozni.

Csak úgy mellékesen megjegyezném, nálunk még az utolsó helyezett is szerzett 1 győzelmi pontot!!! 😀

A végeredmény:

  1. Babinszki István 16 VP
  2. Barta Henrik 13 VP
  3. Kolonicz Mihály 12 VP
  4. Remport Gábor 10 VP
  5. Kőhalmi Ádám 9 VP
  6. Takács Erik 8 VP
  7. Heiter Ákos 8 VP
  8. Tóth Ádám 1 VP

elsok